A kérdés felvetése talán
meglepetést okoz, de mindjárt bővebben kifejtem, mire is gondolok. Azt
egyértelműen le kell szögezni, hogy elsősorban mindannyiunk ünnepe, a magyarság
egyik legtisztább és végletesen heroikus felkelése, tiltakozása, melynek
utóélete lappangva is, és 89 után a felszínen is meghatározó, vagy legalábbis
markáns.
Mit értek a kérdés alatt? Annak
igyekszem elébe menni, hogy felvetődjön a szokásos mantra: ünnepelheti-e a
„baloldal” a forradalmat, vagy ez csak a jobbosoknak illik?
56-ban, még júniusban a
sztálinista rendszer demokratizálása érdekében indultak meg mozgalmak
Lengyelországban, amelyet bár véresen elfojtottak, mégis a Nagy Imre
reformjaira emlékeztető változások megindulásának kezdetét jelentette. Amikor a
Szovjetunió ennek eltiprásával fenyegetőzött, október közepén megindult az a
tüntetés sorozat, amely kiváltotta a magyar diákság szimpátiamozgalmát, amely a
hazai reformtörekvések mentén alakulhatott ki a maga teljességében.
Magyarországon már 56 elejétől jelentős mozzanatai voltak a párton belüli
reform igényének.
Elvitathatatlan, hogy az október
23-i események a kommunista hatalom túlkapásai ellen, a demokrácia
„növeléséért” indultak el, előbb megfogalmazatlanul, majd egyre kifejezettebb
formában. Ebbe a vonulatba kapcsolódhatott be a polgári gondolat, és ehhez
csatlakozhattak a mindig jelen lévő szélsőséges elképzeléseket magukénak tudók,
akár a bal, akár a jobb oldalon.
Az emberek nagy tömegei aligha
akarták a háború előtti rendszer visszatértét. Valami olyasmi volt az ideáljuk,
ami a szocialista eszmék mentén (nem keverendő a későbbi államszocializmussal),
illetve a polgári demokratikus gondolkodásmód szerint értelmezhető, a szabad
tulajdon, a zsarnokság megszűnte, a személyes szabadság kiteljesítése medrében.
Ebből az is következik, hogy az
56-os forradalom egyszerre volt balos, és egyszerre mutatta a polgári
gondolkodás jegyeit.
Mindez mára a napi politika
martaléka lett. Az elmúlt két évtizedben a jobboldal vérhabos kommunistázás
mellett eltiltaná a baloldali szervezeteket a megemlékezéstől. Valahogy úgy
alakult, hogy a közép, amely a forradalom idején lelkesen vett részt az
eseményekben, mára nem kap képviseletet a megemlékezéseken. Ennek persze oka az
is, hogy a forradalmat követő retorziók során akárki került is a bíróságok elé
„ellenforradalmi szervezkedés” vádjával, biztos, hogy szerepelt a vádiratokban
a tőkés rendszer visszaállításának célja, továbbá a polgári gondolkodás
valamely tiltott megnyilatkozásának támogatása. Ezzel a váddal illették a résztvevőket,
akár a baloldalhoz, akár a jobboldalhoz lettek volna sorolhatók.
Ennek következtében a
rendszerváltásra úgy látszott, mintha csak a polgári elkötelezettségű embereket
érte volna a bosszú, és ez a túlélők és az utókor véleményét a jobboldalon nem
középre, hanem a szélsőség irányába tolta. Sok, magát konzervatív
gondolkodásúnak tartó polgártársunk mai vérhabos kommunistázása ebből is
fakadhat.
Az előbbi okfejtés alapján úgy
gondolom, és így is gondoltam a rendszerváltás óta, hogy az ünnep során igenis
helye van a reform baloldalnak is a polgári jobboldal mellett. A plebejusi
indulatnak, amely bármely oldalon rémségek elkövetéséhez vezetett, nem lenne,
nem lehetne helye a ma megemlékezésein.
Jó lenne már túlhaladni azt a
megosztottságot, amely az ünnep körül kialakult a fentiek miatt.
Erre, amint tudjuk, ma sincs mód.
Talán soha eddig nem történt meg az a torzulás, amely miatt egyszerre
jelenik meg a szabadságért szót emelő emberek és csoportok sorának tüntetése,
valamint a szabadságjogok megtépázásán fáradozó kormányzatot támogatni hivatott, úgynevezett "békemenet" az utcán.
Miután 1956 egyik legfőbb oka és
célja a szabadságjogok visszaállítása és a zsarnokság felszámolása volt, felháborító cinizmusra vall a „békemenet” elnevezésű tömegmegmozdulás, amely épp
a zsarnokság felé menetelő kormány támogatottságát hivatott bemutatni.
Nem éppen egy efféle rezsim ellen
fordult forradalomba 23-án a diáktüntetés?
Nem éppen a szabad szó iránti
igény volt a leghangsúlyosabb, amikor a Magyar Rádió elé vonultak az emberek?
Nem szentségtörés éppen ezen a
napon demonstrálnia a kormánynak? Annak a kormánynak, amely az állampolgárokat
semmibe veszi, nem tárgyal szakszervezetekkel, a sztrájkjogot korlátozza, a
munkavállalókat kiszolgáltatja a munkaadóknak? Amely egyáltalán nem keres
konszenzust semmilyen kérdésben, amely alkotmányt ír anélkül, hogy az
érintettet, a népet megpróbálná megkérdezni, mit is akar, kell-e neki az, amit
összehordott, amely a jelen és jövő értékeit mintegy forradalmi állapotra
hivatkozva égeti fel, a nemzet javait és erőforrásait kimutathatóan saját és
haveri körének jólétére irányítja át?
Ez az a felháborító ellentmondás,
amely miatt ki kell menni tüntetni, jelezni, hogy a nép nem áll a kormányzat
mellett. Emiatt fontos, hogy aki tud jönni, jöjjön!
Jöjjön, és emlékezzen 56-ra,
emlékezzen az akkori követelésekre, legyen eltökélt abban, hogy Európa e sokat
szenvedett sarkában ne legyen lehetséges semmiféle zsarnokság visszaállítása.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése