LMP és a többiek: most nem lehet más a politika

Közhelynek számít ma, hogy az Orbán-kormány leváltása nem lehetséges a demokratikus ellenzéki erők összefogása nélkül. Az is közhely, hogy a demokratikus ellenzéki erők szétforgácsolódtak, egyik-másik ezért-azért nem kíván választási szövetséget, mert - hja kérem az önbizalom határtalan - majd egymaga is képes lesz megdönteni a Fidesz autoriter hatalmát.

Nem fog menni. Nem fog menni, nem. Amint arról korábbi bejegyzésemben írtam, a ki kell zavarni a közös homokozóból azt a kölköt, aki nem képes közös játékra, tönkreteszi mindazt, amit a többiek építettek, erőszakoskodik és gúnyos vigyorral képén osztja az észt.

Lehet más ma a politika, mint akkor, amikor az LMP megalakult és ezt az egyébként kulcsfontosságú gondolatot mottóként választotta? Ma nem. Ma a politika nem normális mederben zajlik, ma azok az elvek, amelyek a tisztán parlamenti viszonyok között működnek csődöt mondanak a kétharmaddal rendelkező Fidesz-KDNP diktátumain.

Ma egy politika lehetséges, az összefogásé, amely a demokratikus viszonyok helyreállítását célozza. Az egy politika "nem lehet most más". Ha sikerül megtörni a Fidesz hatalmát és stabilizálni a demokratikus államrendet, újra értelmet nyer a mottó, és akkor viszont újra értelmet kell nyernie, mert okkal került ez a jelmondat elő 2008-2009-ben.

Jelenleg az egységfront kialakítása a cél, amelynek egy célja van, a Fidesz hatalmának megdöntése, majd szakértői kormányzás és az Alaptörvény szükséges mértékű kijavítása azért, hogy többé ne történhessen meg az, ami 2010 óta történik.

És a "nem lehet más a politika" egyként kell vonatkozzék mindazon pártokra, akik a demokratikus rendszer visszaállítását szeretnék, így az MSZP sem lehet más politikájú, és a DK sem, és semelyik kis mozgalom sem, amely el kíván indulni a választásokon, 2014-ben. Vagy előbb? 

Ébresztőt kell fújni a nem orbáni jobboldalnak: Orbán hatalmi rendszere nem jobb, nem jobb, mint a balliberális kormányok voltak, mert az ország vesztét hozhatja el. A konzervatív jobboldal nem találhatja meg magát vagy tükörképét Orbán rendszerében, mert az a bolsevizmussal rokon.

Nem lenne szabad kizárni az esélyét egy előrehozott választásnak, bármikor úgy gondolhatja Orbán, hogy lépnie kell, mert a népszerűségvesztés 2014-re szétforgácsolhatja pártja támogatói bázisát. És ha akkorra nem lesz meg az EGY erő, akkor újabb négy év vész el. És négy év egyre mélyebb parancsuralmi kormányzás az országot további évtizedekkel teheti tönkre.

Nem szabad hagyni, nem szabad engedni a széthúzásnak, ma egy fő ideológia lehet, a "dezorbanizálás", és ennek sikerét követően helyreállnak a normális politikai viszonyok.

Kapcsolódó bejegyzések:

A Fidesz után 1. A Fidesz hatalmának megtöréséről

A Fidesz után 2. A köztársaságról és Magyarországról, valamint az Alaptörvényről és az összefogásról 

A Fidesz után 3. Az alkotmányos rendről

A válság válsága előtt?

Az országunk lakosságának számottevő része az elmúlt tíz év "változatos" gazdasági folyamatai miatt mára a teljes elszegényedés közelébe jutott. Hogy miképp is, ha épp nem emlékeznél, lásd alul, a "színes írásban".

A hosszas bevezetés utána lényeg: négymilliónyi polgártársunk él 60.000 Ft-ot el nem érő jövedelemből. Ez a hatvanezer forint, akárhogy is nézzük az étkezés és lakhatás költségeit talán fedezi. Nehéz ősz előtt állunk. A nyári csapadékhiány miatt aligha lesz kiemelkedő termés, az élelmiszerek számottevő drágulása várható.

A két előbbi hír mellett ne hagyjuk figyelmen kívül azokat sem, amelyek a mélyszegénység által egyértelműen tömegeiben sújtott cigányságról, az utóbbi időben egyre fenyegetőbb konfliktushelyzetekről szólnak. A szélsőjobbos masírozások aligha tesznek jót a lét legalján élőknek. Úgy tűnik, mintha az lenne a cél, robbanjon már az a bomba, szakadjon már elő az indulat.

Borzasztó veszélyes lenne, ha a cigányság elkeserítő helyzetével visszaélő szélsőjobb provokációkat nem tudná a rendőrség leszerelni és a kormányzat nem gondoskodna az éhezés által fenyegetett emberek sorsának javításán.

Ugyanakkor nem látni semmiféle kormányzati reakciót. Talán csak annyit, hogy felette igen jól teszi a dolgát, na jó, a mellényt csökkenteni kell, meg a hangot is, de a jó úton járunk.

Munka nincs. Pénz nincs. Közmunka sincs. Segély sincs.

Nem kedvelem a mai kormányzatot, de nem kívánom, hogy egy éhséglázadás és az azt követő polgárháborús helyzet okozza a bukását, legkevésbé sem, mert az senkinek sem jó. Viszont az, hogy tenni kellene ellene, de azonnal, az biztos.

Mit lehetne? Talán valami központi ételsegélyezés? Segély-jegy rendszer? Tenni kellene valamit!

Belső tényezőként kiindulópont az első Orbán kormányzat meginduló költekezése, a 2002-re felpörgetett ígéretgenerátor, a választást követő licitelést komolyan beváltó Medgyesi kormányzat, majd ugyanezt a politikát folytató első Gyurcsány kormány költekezése volt. Az őszödi beszéd lett volna az a fordulat, amely visszaállította volna a gazdaságot a normalitások útjára a második Gyurcsány kormány idején, de ezt megakasztotta a beszéd politikai bomba hatása, amely gyakorlatilag ellehetetlenítette a szükséges korrekciók véghezvitelét. Politikai értelemben az akkori ellenzék "semmi sem drága a hatalomért" politizálása megbéklyózta mindezt. A 2008-as válság meggyengült állapotban érte az országot, a később egy évig regnáló Bajnai kormány ideje nem volt elégséges hosszútávra kialakítandó rendszerek megfogalmazására. Az újra fűt-fát ígérő ellenzék befutott, de elmúlt két éve kormányzása csak tündérvilágban értelmezhető gazdasági szárnyalást (sirály a vakond járatában) eredményezett.

A Fidesz után 2. A köztársaságról és Magyarországról, valamint az Alaptörvényről és az összefogásról

A 2011-ben készített és 2012. január elsejével hatályba lépett Alaptörvény – talán sokaknak furcsán hangozhat – de még mindig jelentős részben köztársasági jellegű. Már csak felszínes olvasásra is a B. és C. cikk alapján nevesítetten egy köztársaságra kell vonatkozzanak. Az E. cikk 1-3.) bekezdése az európai értékek és kötelezettségek elismerését tartalmazzák. A példákat lehetne sorolni, amint bizonnyal ellenpéldákat is, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az Alaptörvény mai alacsony legitimitása ellenére is alapja lehet a köztársaság újbóli felállításának. Lényeges elemeit az Alkotmányból szinte szó szerint megörökölte.

Az első módosításnak nevezett jogi alakzat már nem ennyire egyértelmű.

Ami vitathatatlan, az Alaptörvény szövegteste ma a részben ismert, részben még ismeretlen  sarkalatos törvények révén jócskán kiegészül, áthatolhatatlannak tűnő bozót a laikusok számára. Külön bonyodalom a történeti alkotmányra, mint eleven jogi testre való hivatkozás (amely akár vissza is üthet, mint látható az Alkotmánybíróság májusi, a bírák nyugdíjazásáról szóló határozatából). Nehéz ezzel mit kezdeni, illetve lehet, hogy épp ez az, amely alapján könnyen visszájára fordíthatók az eredetileg a köztársaság leépítésére szolgáló okoskodások.

Az előbbiek lényege az, hogy a kormány leváltását komoly alkotmányjogi vizsgálódások kell megelőzzék, hogy a mai egyeduralmi rendszer demokratikus átalakulása biztosítható legyen. A kérdés az lehetne például, több más mellett, hogy miként lehet az Alaptörvény garanciája a valós Magyarországnak, magyarországi köztársaságnak.

Előbbiek alapján ugyan ellentmondásnak tűnik, de a valódi köztársaságot az Alaptörvényben deklarált léte mellett is újra fel kell állítani, mert a korábban írottak miatt – az intézmények egypárti megszállása – a demokratikus jogállam, tágabb értelemben a köztársaság lényeges intézményei jelenleg működésképtelenek.

Mi lehet a feladata az új hatalomnak, mit lenne célszerű zászlóra tűzni a győzelem érdekében? Alapvetően - a korábbi írásban felvázolt homokozó hasonlat szerint - a Fidesz országromboló hatalmának megtörése a cél és a jelenlegi, legfeljebb átmenetinek tekinthető pártalkotmány átdolgozása, új, valóban legitim alaptörvény létrehozása, amelyet a legitimálás alapvető eszközeivel szentesíteni szükséges (népszavazás útján például). Az új Alkotmány vagy nevezzük Alaptörvénynek, stabilitását biztosítani szükséges oly módon, hogy a napi politika többé ne tudja önös céljai szerint jelentős részeiben módosítani.

Most igazán alkotmányozási kényszer állt elő.

Az alkotmányos rendszer felülvizsgálata és helyreállítása mellett elengedhetetlen a kormányzat által, nyilvánvalóan hatalmának tartós biztosítására kinevezett tisztségviselők, vagy akár teljes hivatalok tevékenységének felülvizsgálata. A jelen kormányzat által létrehozott szervezetekbe konszenzus nélkül bejuttatott pártemberek azzal foglalták el helyüket, hogy ott a Fidesz hatalom érdekeit védjék. Ennek ellenére kerültek olyan szakértők is a rendszerbe, akik a közvélemény előtt merészeltek szembefordulni a kormánnyal, amikor úgy látták, a szakmai értékek és nemzeti érdekek helyett a párt és oligarcha érdekek kezdenek megvalósulni. A tisztelet miatt említem külön Ángyán József nevét. Az alkalmas, munkáját elfogulatlanul végezni képes emberek tehát, akik olykor ma is szembe mernek menni a kormány politikai elvárásaival, miért ne maradhatnának pozíciójukban? Az ilyen feladatok „mozgalom-semleges” felfogást igényelnek, amelyen az ilyen kiállással jól lemérhető, még akkor is "megfelelt" értékelésű lehet, ha eredetileg pártkatonának szánták az adott helyre. Végre méltányosságból is példát kellene adni.

Akármilyen tartósságú is lenne az Orbán kormány leváltására szövetkezők frontja, minden ellentétes ideológiából és érzelmi konfliktusból vagy szimpátiakérdésből eredő ellentétet félre kell tenni. Félre kell tenni, és fel kell készülni arra is, hogy sokan lesznek, akik az egységet megtörni akarják, hivatkozva a normális idők értékeire. De most nem lehet teret engedni a széthúzásnak, sőt látni kell azt is, hogy épp ezzel igyekeznek majd megtörni a demokratikus ellenzéki csoportosulás erejét kívülről is. Nem engedhető meg széthúzó, az individualizmusuknak megálljt, vagy legalább pihenjt parancsolni nem tudó politikusok jelenléte sem.

Előbbiek alapján minek kell megférnie egy ilyen szövetségben és mi nem tartozhat ide?

• Egy ilyen szövetségben helye van az ország mindazon szellemi irányzatának, amelynek fáj az európai jövőnk elvesztése.
• Egy ilyen szövetségben helye van mindenkinek, akit sért és felháborít mindaz, ami történt, mert elege van a jelen kormányzat hazugságaiból.
• Egy ilyen szövetségben helye van annak is, aki pusztán a megélhetését igyekszik a politikára alapozni, de a közügyek érdekében cselekedve, akármennyire ellenszenves is ma a főállású politikus, mint létforma.
• Egy ilyen szövetségben helye van a zöld gondolatnak, mert ma már nem képzelhető el modern állam ökológiai felelősségvállalás nélkül.
• Egy ilyen szövetségben nincs helye a deklaráltan konzervatív gondolkodók és mozgalmak megtagadásának, mert ők történelmi folytonosságot hoznak, egy szervesen kialakult történelmünkből.
• Egy ilyen szövetségben nincs helye annak, hogy a népi gondolat elavult lenne, vagy nem célravezető, mert a népi gondolat komoly szellemi ellenpólusa egyéb irányzatoknak, amelyekkel vitázva forrhat ki az új Magyarország.
• Egy ilyen szövetségben nincs helye annak, hogy a liberális magyartalan, mert liberalizmus nélkül a magyar fejlődés elképzelhetetlen volt, mert élő lelkiismerete azoknak az elveknek, amelyek az általános emberi és társadalmi értékek jegyében fogantak.
• Egy ilyen szövetségben nincs helye annak, hogy az MSZP-SZDSZ így vagy úgy kormányzott, mert jobban kormányzott (demokratikusabban), mint a jelenlegi, diktatúrába tartó hatalom.
• Egy ilyen szövetségben nincsen helye annak, hogy a DK elnöke az a volt miniszterelnök, akiről annyi aljasságot hitettek el a politikai ellenfelei amennyit, el kell szakadni a kormányzati munkájának megítéléstől is, mert ez az ember bármit tett is miniszterelnökként, alapvetően demokrataként tette.
• Egy ilyen szövetségben nincs helye a hagymázos szélsőségeknek, legyen az vallási, ökológiai, ideológiai, mert csak egy célja van ennek a szövetségnek: megteremteni azt a teret, ahol ezek a kérdések szabadon megvitathatók lesznek.

Ezek után persze könnyen felvethető, hogy ez a javaslat elvtelen lenne. Nem, a javaslat nem elvtelen. Olyan harchoz keres szövetségeseket, amelynek célja a normális politikai közeg újólagos megteremtése, ahol a normál politikai elvek lehetnek újra irányadók. Aki ezt nem ismeri fel, aligha reálpolitikus. Aki pedig a Fidesz megszelidíthetőségében gondolkodik, úgy vélem, aligha érti a mai hatalom működésének mechanizmusát.


Kapcsolódó bejegyzések:

A Fidesz után 1. A Fidesz hatalmának megtöréséről

A Fidesz után 3. Az alkotmányos rendről

LMP és a többiek: most nem lehet más a politika

A Fidesz után 1. A Fidesz hatalmának megtöréséről

Ahhoz, hogy beszélhessünk a Fidesz utáni idők teendőiről, beszélni kell arról, hogy miképp helyezhető hatalmon kívül a jelenlegi kormányzó erő, az Orbán Viktor vezette Fidesz.

Amint látható, és ebben a politikai szempontból érzékeny közvélemény javarészt egyet is érthet, a jelenlegi kormány olyan átalakításokat végzett az állam és a politikai rendszer területén, hogy mára a köztársasági államforma lényegi elemei visszaszorultak, és amennyiben formai értelemben léteznek, úgy pártkatonákkal, a rendszerhez vélhetően hű emberekkel lettek feltöltve. Az állam a jelenlegi politikai hatalom fogságába került. Nyilvánvaló a szándék, hogy a hatalom erejével az utolsó megbízhatatlan elemet is kikapcsolják a jelenlegi rezsim fennmaradásának útjából. Ez pedig az egyén, a választópolgár, aki esetleg más rubrikába húzná be az ikszet, és erre akár esély is lehet, amint Poldi bácsi blogjában kifejtette.

Az ő megregulázásukra készül a regisztráció, a választási rendszer reformja, amennyiben a saját képre formálást szabad reformnak nevezni. Nagyon valószínű az, hogy nem lesz mód megdönteni a Fidesz jelenlegi rendszerét a választási rendszeren belül összefogás, valamilyen választási koalíció hiányában. Az pedig hazánkra halálos időszak eljövetelét vetíti, a jelen időszak anyagi és szellemi, erkölcsi pusztulásának eszkalálódását.

Az előbbieket már sokan leírták, és lényege az, hogy gyors összefogás szükséges a leghamarabb, illetve bármikor bekövetkezhető kormányváltás biztosítására. Ne feledjük, akár az idén is tarthat időközi választást a Fidesz, és akkor ki lesz az ellenfele? Tudnának-e a széttagolt kormányellenes demokratikus erők például november 30-án Fideszt buktatni a mai állapotában?

Az összefogás tehát elengedhetetlen. Az ugyanakkor látható, hogy erősen működnek a pártszimpátia alapon való megosztásra vezető hajlamok. Nyilvánvaló, hogy ha 2014-ben lesz a választás, akkor igyekszik minden politikai erő a leendő esetleges koalícióban jelentősebb erővel képviseltetni magát, ezért különféle preferenciák alapján, kinyilatkoztatások alapján igyekeznek a választókat, illetve remélt potenciális választók tömegét felosztani és lehetőleg a nagyobb tömböket maguk mellé csalogatni. A választók, illetve potenciális választók köre ma ugyanakkor nem különösebben tudja, hogy egyáltalán akarna-e szavazni, és azt sem tudja, kire szavazhatna. 

A passzív tömeg három nagyobb részre osztható. 

1. Az első része a 2010-ben az úgynevezett balliberális oldalban csalódott, a csalimesének bedőlt szavazó, aki a Fideszre adta a voksát, de mára úgy gondolja, tévedett. Ez a tömeg tovább oszlik olyan elemekre, akik hajlandóak visszatérni az olyan pártcsoportosulásokhoz, mint az MSZP vagy a DK, mert úgy látják, ezek a pártok alapvetően mégiscsak a demokrácia alapértékei mentén határozták meg magukat, és ezt a gyakorlatban többé-kevésbé komolyan is vették. E halmaz komplementere az, amely a továbbiakban nem kíván az említett pártokra szavazni: elég volt a szocialistákból. Ebbe a körbe tartozhatnak azok a liberális szavazók, amelyek az MSZP vagy az SZDSZ szimpátiájukat vesztették el 2010-re és a nyolcéves kormányzás alapján megtagadják a továbbiakban a korábban preferált pártjaikat. Számukra marad a zöld alternatívának és radikális mozgalmaknak nevezett csoportok sora, amennyiben nem húzódnak a szélsőjobbhoz.

2. A második rész abból az a csoport, amely a Fideszre és szövetségeseire szavazott, akár már 1998-ban, és alapvetően nem volt akkor ellenére a megválasztott kormány tevékenysége. Emiatt könnyen újra eljuthattak a 2010-es választásokon a Fideszhez, ugyanakkor mára csalódtak. Ez a csoport aligha szavazna az előbb említett pártokra, ők ugyancsak a zöld alternatíva vagy a szélsőjobb, esetleg a passzivitásba menekülnek. Számukra eleve nehezebb lehet szavazattal kifejezni véleményük megváltozását, hiszen ők az utóbbi tizenkét évben bizonyára sok embernek vallottak hitet a Fidesz mellett. Nem lehet mindenkinek egyszerű kimozdulni ebből az állásból.

3. A harmadik csoport az, amelyik eleve passzív volt, 2010-ben nem választott. Ez a csoport alighanem heterogén, részben a soha nem mozgósítható, részben a teljes politikai elitben csalódott embereket foglalja magában.

Teljesen világos, hogy ebből, a preferenciák miatt széttagolt tömegből egyik párt sem tud önmaga a rezsim leváltására alkalmas méretű tömeget képezni. Ez az amúgy normális politikai gondolkodás kudarca a jelen helyzetben. Ma az amúgy normális politikai gondolkodás alapján nem lehet legyőzni a Fideszt. Ma egy gátlástalan hatalommal szemben kell, az általa meghatározott akadálypályán győzelmet aratni, hacsak valami oknál fogva nem lesz kénytelen megválni a hatalmától, amire nincs lényegi esély.

Mi lehet ma a helyes politika? Erre a kérdésre a válasz csak akkor fogalmazható meg, ha a legfőbb célokat megfogalmazzuk. Úgy vélem a helyes megközelítés szerint a lényeg a Magyar Köztársaság helyreállítása, azzal, hogy a Fidesz előtti húsz év hibáit is ki kell javítani. Fontos megjegyezni, hogy ezek a hibák nem lényegiek, hanem elsősorban működési zavarok, amelyek a jogállamiság gyakorlati megvalósulásának hiányosságára, valamint - Bócz Endre ÉS-ben közölt (LVI. évf. 32 szám "Demokratikus jogállam?") véleményével egyetértve -, a jog és a joghatalom mindennapossá és az emberek benső igényéből fakadó jogkövetés kialakulatlanságára vezethető vissza. Ennek legkárosabb megjelenése az elit jogellenességének lényegi következmény nélkül maradása volt. Ez teljesedett mára általánossá, ez az egyik legnagyobb bűn, amit el lehetett követni 2010 után.

A köztársaság helyreállítása a cél. Az elmúlt éveket nézhetjük a következő hasonlat egyszerűsítésével. Az óvoda kertjében a homokozóban a gyerekek kialakult viszonylatokban építgették homokváraikat. Nem volt illő ledúrni egyiknek a másikét, és viszont. Jött egyszerre Pistike, aki nem fér a bőrébe, számára az, hogy a homokozó egyik része az ő játékának ad teret, kevés. Addig mesterkedik, addig erőszakoskodik, hogy a végén mindenki más várát lerombolja és ő diktál, mi hol épüljön, más véleményt nem ismer. Óvónő nincs a közelben. Talán kávézik, vagy udvarlókat fogad, mindegy. A többiek számára a lehetőségek a következők marad: a.) várni, hátha történik valami, b.) duzzogva otthagyni a homokozót, c.) összefogni és kitenni Pistit a homokozóból és újrakezdeni a játékot, tiszteletben tartva a közös békességet és egymást. (Utóbbinál csak egy elegánsabb megoldás van, közös erővel kitenni Pistikét a homokozóból, újra felvázolni a szabályokat, majd az új szabályrendszerben, Pistikével együtt folytatni a játékot, persze megfelelő garanciákkal afelől, hogy sem Pisti, sem egy még nem ismert új trónkövetelő nem zavarhatja ki a többieket a homokozóból, nem tehet keresztbe a játékuknak.) Úgy gondolom, ebben az esetben a homokozóban a jogos önhatalommal visszaállított birtoklási és használati rend valósul meg, ez elvitathatatlan joga az embereknek, az embercsoportoknak, a római jog óta, vagy már korábbi időktől is.

A homokozón túllépve, a homokozó metaforát kibontva a teendő az lenne, hogy egy célt kell nevesíteni az összefogás zászlaján, a Köztársaság visszaállítását, a „pistikeiséget tükröző” szabályok eltörlését, és a modernebb viszonyok kialakítását. A normál politikai preferenciák csakis ezt követően kerülhetnek napirendre.

A választási szövetséget tehát célzottan kell megalakítani, és átmeneti idő után, helyreállított közjogi viszonyok mellett kellene új választásokat kiírni, a biztosított, köztársasági formák között. Illúziónak látom azt, hogy sima átmenettel vissza lehetne térni a köztársasági gondolathoz.

A teendőkről és tisztázandó ideák mikéntjéről szólnak a "A Fidesz után" további részei.


Kapcsolódó bejegyzések:

A Fidesz után 2. A köztársaságról és Magyarországról, valamint az Alaptörvényről és az összefogásról

A Fidesz után 3. Az alkotmányos rendről

LMP és a többiek: most nem lehet más a politika

 

Csintalan megvenné a Népszabadságot

Amint az Magyar Nemzet Online néhány szavas tudósítása írja, Csintalan Sándor megvásárolná a Népszabadságot. Amint idézik, a sajtó pluralitásában hisz, és ez az az érték, amely miatt lépnie kell.

Csodás ezt hallani. A sajtó pluralitásába vetett hit és Csintalan, mint a plurális és részlehajlást nem ismerő HÍR Tv műsorvezetője.

Talán illik mindez abba a képbe, amely a sajtó helyzetét mára jellemzi, s amely - láthatóan - még mindig nem elégíti ki a mára szinte teljes médiauralmat gyakorló, a kormánnyal, vagy az attól radikálisabb irányokban elhelyezkedő hatalmi csoportosulásokat.

Azt, hogy a fideszes világgal szembenálló, de emellett mégis viszonylag kiegyensúlyozott és népszerű sajtóorgánum zavarhatja a képet, gondoljunk itt elsősorban arra, hogy a gyártás finisében levő választási rendszer „finomságai”, valamint a választás előtti közhangulatot befolyásolni képes sajtó milyen veszélyeket rejthet, nem kell részletezni. Még a végén az ellenzéki összefogás (ha lesz ilyen) eljuttathatná híreit, közleményeit az ország minden zugába! Még a végén figyelmeztetné a regisztrációra a szavazókat! Kell ez?

Az egy kézen megszámolható, a kormánnyal kritikus hangon megszólaló sajtó gyengülőben.

A Klubrádió pusztítása, kivéreztetése folyamatos, pedig mára már nem is országos terítésű „termék”. Mindenesetre így is dögrovásra kell venni. Bármiféle csűrcsavari, a jogalkalmazást megcsúfoló, a jogállamiság maradékát is romboló eszközzel igyekszik a Médiahatóság széjjelmetélni.

A Népszabadság viszont országos elérhetőségű napilap, nem lehet olyan egyszerűen taccsra vágni, finomabb módszerekkel kell hozzányúlni. Úgy kiéheztetni a hirdetési bevételekből, amint a Klubrádiót, nem lehet. Terjesztési körét nem lehet csak úgy, lejáró szerződésekre hivatkozva visszavonni. Megvenni viszont lehet.

Már korábban is az a szóbeszéd járta, hogy a Ringier és az Axel-Springer összeolvadásának a feltétele az, hogy a Népszabadság helyzete veszítsen stabilitásából, és így tulajdonosváltás címén nyíljon mód a tartalmi befolyásolásra. Ennek a partinak része lehet Csintalan Sándor felbukkanása és ezt igyekszik eladhatóvá tenni a plurális sajtó iránti megbonthatatlan elkötelezettsége emlegetésével. Beh’ szépen is hangzik ez majd a kormánypártot támogatók szájából! Idézhető lesz, „hiszen Csintalan a volt MSZP-s egy pluralista lapot csinál”, „hiszen egy balos elkötelezettségű (sic!) ember venné meg a Népszabadságot, hát mi köll még a pluralista népszabihoz?”.

Csak remélni tudom, hogy ez az akció megfeneklik, és kormánytól független napilapnak megmaradhat a lap.

(Lábjegyzetbe: már ha létezik a jelen rendszerben olyasmi, hogy kormánytól független, hiszen a támogatás megadása vagy elvonása csak egy lehetséges eszköz a lapok befolyásolására, ott van még a reklámpiac befolyásolása, a lejáratós, alávágós hatalmi arrogancia, amely az orgánum létét fenyegetheti.)

A miniszterelnökné kisegítéséről

A múlt hét egyik legérdekesebb híre, olimpián innen, politikán túl az volt, legalábbis számomra, amely Lázár János törvényjavaslatáról szólt. Ha a miniszterelnök hivatali idejében elhunyna, kedves felesége élete végéig méltányos ellátmányban részesüljön, az elhunyt fizetése alapján.
Méltánylandó a gondoskodás szándéka, tisztességre utal, esetleg felkészíti a közvéleményt a rossz hírre, (nem akarok ízetlenkedni egy esetleges, hamarosan benyújtásra kerülő mauzóleum törvény ötletével), vagy épp az uborkaszezonra köti le a nagyérdemű, elégedettség kérdésében hiányt szenvedő publikumot.
De az élet és halál kérdése nem lehet ennyire egyszerű és tiszta.
Aggodalom futott át elmémen. Mi lesz, ha valaki megkérdezi: mi lesz a férjük hivatali idejében megözvegyült sajtkészítőnékkel? A tehenésznékkel, buszsofőr feleségekkel? És mi lesz a hasonló sorsra jutó férjekkel? Mert lehetne akár miniszterelnök asszonyunk is! És sorjázhatnak az óvónők, könyvelőnők, traktoristanők férjei. Ők miért nem jogosultak efféle ellátásra?

Miben több a miniszterelnöki poszt, mint akármely munkahely, és miben érdemel többet a miniszterelnök felesége, mint akármely állampolgár házastársa, ha élete párja a hivatali idejében elhunyna? (És ha épp a házastárs készíti ki, akkor mi a helyzet?)
Nem diszkrimináció ez a többi munkahely tekintetében?

Fel sem vetem azt az egyébként nem lényegtelen kérdést, amely az elhunyni gondolt esetleges miniszterelnök munkájának minőségétől függetlenül élethossziglani juttatásban részesítené a házastársat.

Talán a miniszterelnökök olyan szegény sorból emelkednek hivatalukba, amely feltételezi a család anyagi összeomlását? Nem lehet, hogy számos egyéb olyan szakma, sőt hivatás is létezik ma hazánkban, amelyben ez a helyzet sokkalta inkább megtörténhet? Pl. tűzoltó, gimnáziumi tanár, és sorolhatnám.
Számomra mindig úgy tűnt, hogy a miniszterelnöki poszt eleve jól szituált emberek részére nyílik meg, a dolog természeténél fogva, azaz nem az ott szerzett jövedelem határozza meg a családja gazdasági helyzetét. Azt gondolom, miniszterelnöki házastársak is jellemzően rendelkeznek valamilyen szakmával, és eleddig rendre ugyancsak jól szituált emberek voltak.

A Schmitt-féle juttatások után akár azt is gondolhatná az utca embere, hogy megfontoltabb lesz a kormánypárt, hogy nem idegesíti az állampolgárokat, pláne akkor nem , amikor családok sora megy tönkre napról napra, életeket tesz tönkre a gazdaság kialakult helyzete - függetlenül természetesen a jelenleg regnáló miniszterelnöktől -, és bizony jönnek hírek családi tragédiákról is.

Normális intézkedés ez? Normális javaslat ez?

Ps.: Ha a miniszterelnöknek lenne magánnyugdíjpénztári megtakarítása, felesége örökölhetné. Esetleg megérne egy antidiszkrimináció tilalmára hivatkozó beadványt...