Elérhetők vagyunk még itt:

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MSZP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MSZP. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 18., kedd

Összefogás 2014-ben, vagy csak MSZP és bukás?

December 17-én terjedt el a hír, hogy Ron Werber választási stratéga, aki már korábban is segítette az MSZP kampányát, felbukkant újra, hogy szerepet kapjon az előttünk álló kampányidőszakban, és természetesen azért, hogy győzelemre vezesse az MSZP-t. Ez a hír önmagában csak egy ásítást érdemelne, ez teljesen normális történet, ha egy párt kampány előtti időszakban igyekszik felkészíteni magát, és a hatalom felé igyekszik. Az úgynevezett jobboldalon, értsük ebben a néhány sorban ez alatt a radikális, antiszemitizmustól legkevésbé sem idegenkedő szélsőségeseket, azonnal parázs és szikraszórást váltott ki a hír. Az, hogy az efféle tanácsadás mennyire nem idegen a pártok működésétől, éppen a Fidesz mutatta be idén tavasszal, mikor két kampánygurut is vendégül látott, többedik alkalommal, nevezetesen George Birnbaumot és Arthur Finkelsteint. Eddig a dolog természetes, normális politikai helyzetben ez így megy, illetve így is mehet.
Az egyszerű állampolgár ugyanakkor okkal kaphatja fel a fejét, mi az, hogy külföldi szakértők kellenek a kampánystratégia kialakításához? Akkor itt már megint nem a politikai érvek, hanem a virtuális térben zajló nemtelen adok-kapok következik? Nem épp ez, a mocskolódások és az ígéretkampányok uralta választás vezetett az ország végzetes megosztásához és az emberek, vagy a „zemberek” apolitikussá válásához? És be kell lássuk, naivitása mellett igaza van annak, aki ekképp teszi fel a kérdéseit.

A jelen magyar politikai helyzetben létezik azonban egy további szempont is. Ez pedig az, amelyről sokszor és sokan megemlékeztek már, blogunk is sokszor foglalkozott ezzel, mégpedig a normális politikai tér hiánya. A normális politikai tér hiányát a közjogi rendszer teljes szétziláltsága, az alkotmányos rend szétdúlt állapota és párt-alkotmányossá tétele jellemzi. Hatását tekintve nem sokban tér el attól, amely a nyolcvanas évek közepén-végén létezett: szervezettség hiányában ellenzéki jelölt csak véletlen juthatott be az Országgyűlésbe. Furcsa mód voltak ilyen véletlenek. Most az új rendszer ugyancsak ilyen, ellenzéki szervezettség nélkül ha be is jut néhány képviselő a Parlamentbe, narancsuralom döntő, dezorbanizáló ereje nem lesz. Ugyanúgy kényszerű politikai vergődés lesz osztályrésze, mint a ma ellenzéki pártjainak (ide nem érve a Jobbikot).

Idén nyáron kezdődött meg a tapogatózás egyes mozgalmak között, amely végül három pólust formált. Az egyik ebből az LMP, amely már nem is pólus többé. Nem értette meg a szövetségi politika egyik lényeges elemét: azt, hogy a közös célokért meghatározandó minimum nem a saját párt programja, hanem a szövetség közösen megformálandó alapérték-rendszere. Az Együtt 2014 mozgalom utóbbi tételt felismerte, ennek szellemében bezúdult a politikai vákuumba, jelentős tényezővé vált szinte azonnal.  A harmadik az MSZP, amely szemét magasan a horizont fölé emelte, nehogy véletlen meglássa a már formálódó E14-et, és mintha nem hallgatna híreket, nem olvasna újságot, egymaga hirdette meg a pólusképző szerepet. Önjelöltként. Magához szólítva a többieket.

Az utóbbi napok az E14 és az MSZP közötti együttműködésről megindult tárgyalásokról szóltak. Akárhogy is, de az MSZP-t elhagyni nem lehet, szerepe van az ellenzéki összefogásban, ám vezető szerepe blogunk korábban kifejtett álláspontja szerint nem lehet, nem lenne szerencsés. Az elmúlt kormányzati időszak terhe olyan nagy ezen a párton, hogy a választópolgárok széles tömegei tartósan idegenkednek a rájuk szavazás elvi lehetőségétől is.

Az MSZP részére tehát három út vezet előre. Az elsőt azonnal kizárhatjuk, ez lenne az, hogy el sem indul a választásokon. A második az, hogy egyenrangú félként belép egy szövetségbe és úgy indul, a harmadik pedig az, hogy vezetőként akar szövetségesek gyűjteni maga köré.
A hírek szerint Ron Werber meglepetésvendégként jelent meg az MSZP Országos Választmányának ülésén. Aligha gondolhatjuk ennek alapján, hogy a párt egyenrangú pártok egyeztetett lépéseit megtéve, szövetségben akar győztes lenni az előttünk álló választásokon. Az MSZP maga akar nekilódulni, egyedül akar nyerni. Aki vele tart, kaphat morzsákat a győzelmi asztalról, aki nem, az meg búsongjon magában, mert nem ismerte fel a másik pólust: a kétpárti Magyarország visszatérő pólusát.

A kétpártrendszer megosztott Magyarországáét, ahol az erő, a csel, a megosztás és a diktálás a politika. Ahol a koalíció kényszerhelyzet torzszülöttje, nem pedig érdekközösségek egymást erősítő, de egymást kontrolláló erőrendszere.

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy az MSZP nyerné a választást! Lehetne-e szó széles társadalmi bázison nyugvó alkotmányozásról szó, amely révén a Fidesz-KDNP párt-alkotmányát lecserélhetnék? Aligha. Lehetne-e olyan törvényhozásról szó, amelyben legalább a legfontosabb törvények a jobb és baloldal politikai konszenzusán alapszanak? Aligha. Ellen tudna-e állni az erő pozíciójából az MSZP a revansvágyának, tudna-e a revansvétel ellenében méltányos lenni a 2010-es bukás után? Aligha.
A fenti véleményünket arra alapítjuk, hogy bár a párt vezetői új arculatról beszélnek, nem hallottunk egy szót sem a nyolcévnyi kormányzás hibáiról. Arról, hogy miből milyen következtetést sikerült levonni. Mi garantálja tehát a megújulást? A reklám? Higgyünk a párt reklámjainak?
 Az egyedül induló MSZP, még ha legyőzné is a Fideszt, akkor is bukást jelentene Magyarország számára.
Blogunk osztja azt a nézetet, hogy ma Magyarországon olyan együttműködésnek kell leváltania az Orbán-rezsimet, amely a legnagyobb biztosítékot adja a Köztársasági Alkotmány visszaállításának, ide érve annak „zöldmezős” megteremtését is akár. Az összes politikai játszma, a szokásos pártoskodás csak akkor indulhat meg újra, ha ezen a rendkívül fontos lépcsőn túljutunk, amikor újra normalizálódik a politikai tér.
 * * *
Napról napra több kárt okoz a Fidesz országlása. A Fidesz leváltását nem egy másik behemótnak, hanem a nemzet valódi együttműködésének kellene elérnie, amelyhez a politikai tényezők józanságára, önmérsékletére van szükség. Ellenkező esetben cseberből vederbe jutunk, újra,
újra és újra.

2012. december 2., vasárnap

Boldogok, akiket meghív asztalához…?

Nem mindegy, ki hív együttműködésre, ki hív az asztalához, mert akitől tartunk, ahhoz nem megyünk el szívesen. Ugyanez érvényes a szövetségi politika területén is. A katolikus szentmise liturgikus szövegrészletéből kölcsönzött és átalakított cím nyilvánvalóan erős hasonlat, de a mai magyar politikai helyzet, az erős kétharmados parlamenti többségével visszaélő kormányzat leváltásához ugyancsak hiteles meghívás szükséges. Olyan meghívásra van szükség, amely az Orbán-rezsimet elutasító, de legalábbis el nem fogadó társadalmi szegmens egybegyűjtésére alkalmas. Egybegyűjtésére, mert a választási törvény módosításai nem teszik lehetővé a kalandvágyó magányos harcosok, akár szuperhősök, vagy kommandók harcba szállását.

Amint október 23-a óta tudjuk, létezik már egy ilyen szövetségi próbálkozás, amely civil mozgalmakon keresztül, mértéktartó, de céltudatos elvek megfogalmazásával, és sokak számára elfogadható személyiség vezetése mellett igyekszik megszólítani a választókat. Kifejezett célja a bal és jobboldali, Orbán Viktor kormányát elutasító, a demokratikus jogállamot helyreállítani akaró állampolgárok szavazatának tömbbé olvasztása, hogy kellő erő álljon rendelkezésre a dezorbanizálás feladatának véghezvitelére.

2012. novemberének utolsó hetében indult meg egy másik szövetségi kör kialakítását célul tűző mozgalom: az MSZP ellenzéki kerekasztal alakítására tett felhívást. Tette ezt oly módon, mintha nem lenne a téren más, és csak az ő előlépésükre várna a közvélemény.
Képzeljünk egy határozott irányba tartó kis színes flottát, amelynek élére kívánna állni egy tanker. Órmótlan kormánymozdulatokkal a kis flottát legázolja, hogy majd kimentse a vízbe pottyantakat. Rummal kínálja majd őket, hogy aztán a kishajókat maga után kötve, a saját feje szerint menjen előre. Kérdés, így akarnak-e céljukhoz jutni a kishajók is?
brbrbrb.png
Ma Mesterházy Attila Szövetség a változásért jelmondattal tette közzé honlapján az együttműködés elvi sarokköveit. Kétségtelen, értékesek a gondolatok, sokukkal egyet lehet érteni, ki-ki talál benne szimpatikusat is, elfogadhatatlant is, beállítottsága szerint.

De térjünk visszatérve a címben idézett kérdéshez, ki lenne boldog, ha az MSZP szólítaná meg, hogy szövetségre hívja? Aligha gondolhatja jelenleg bárki komolyan, hogy az Orbánból kiábrándult, az általa csak a látszat kedvéért megtartott, ám valójában félredobott konzervatív értékeket követő állampolgárok tolonganának ebben a szövetségben. Az MSZP ma hiába jelentős párt az ellenzékben, vezető szerepe a jelen rendszer fennmaradását biztosítaná. Ma konzervatív gondolkodású választópolgárok aligha csatlakoznak egy MSZP vezette szövetséghez, és ez egyhamar nem fog megváltozni.

A párt vezetői körébe tartozóktól ezen kívül elhangoznak olyan nézetek, amelyek a demokrácia értelmezésének sajátos reprezentációi, és amelyek legkevésbé sem a modern szociáldemokrácia, vagy általában a demokrácia elképzeléseihez igazodnak. Ezek egyeznek a párt álláspontjával is? Nem kell az ilyen megnyilatkozásokkal kezdeni valamit?

Többször kitértünk már arra, hogy az összefogásnak olyannak kell lennie, amelyben a direkt pártideológiák a háttérbe szorulnak, és amely szerint a legfontosabb kérdés az alkotmányos rend, a jogállam és a demokrácia helyreállítása.

Alkalmas lenne-e tehát a vezető szerepre jelenleg az MSZP? Blogunk azt a véleményt osztja, amely szerint nem.

Ma az MSZP, akármekkora szervezettel rendelkezik is, ugyanolyan kis, színes hajó, mint a többi, ugyanazon öbölbe kíván hajózni, mint a többi. Ám flottakapitánynak nem alkalmas, mert nemrég még zátonyon állt, és akárhogy is nézzük, a flotta sok hajókapitánya szerint másokat is zátonyra futtathat.
Korábban írtunk már erről, blogunk véleménye szerint tényleges önkritikára és megújulásra lenne szükség az MSZP-ben, hogy majd egyszer, később talán flottakapitány lehessen egy szövetségben. Addig a hajóraj érdekében cselekedve meg kell szolgálnia a tiszteletet.

Borzasztó nagy a kísértés, ez valahol érthető, hogy valamely párt az dezorbanizáló mozgalom élére álljon. De borzasztó nagy a veszély, hogy direkt ideológiával csak a kétpólusú politikai iszapbírkózás tere nyílik meg újra, azé, amely a XXI. Évszázad első évtizedét Magyarországon megpecsételte. A kétpólusú politizálás ma a gyűlölet két pólusát termeli újra.
Olyan kormányváltásra van szükség, amely a pluralizmus talaján összeálló együttműködés gyümölcse lesz, amely a mérsékelt politikai irányzatok teljességét igyekszik átfogni, és nem maga alá gyömöszölni, hanem egybehívni akarja őket. És nem elég, ha ezt hallja a közvélemény, de el is kell hinnie.

Nemzetünk jövőjét ma az Orbán-rendszer fennmaradása fenyegeti, de fenyegeti az is, ha legyőzetése után a kétpólusú, megosztott társadalom önpusztítása marad fenn.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

2012. november 29., csütörtök

MSZP: váltani, önvizsgálat nélkül?

Az ország válságos politikai helyzetének újabb szcénéje tárult fel előttünk tegnap. Az előképet az LMP ledarálódása, Róna Péter sértődött távozása jelentette. Mindennek drámai alapját pedig az Orbán leváltásához szükséges összefogás iránti igény, az abban való részvétel, és a részvétel módja képezi. Az új színkép főszereplője az MSZP kíván lenni.
mszpszimbol.jpg
Bajnai Gordon október 23-i beszédének üzenete egyértelmű volt: minden olyan mozgalom vagy párt, amely le akarja váltani a jelenlegi rezsimet, összefogásban képes ezt megtenni, így a Haza és Haladás, Milla és Szolidaritás által összehozott mozgalom nyitott minden politikai erő, mozgalom, személyiség előtt, amely közös programban, valamely minimumprogramban meg tud állapodni, amely hajlandó közreműködni a politikai tér sokszínűségének és értelmes vitára alkalmassá tételének feladatában.
Blogunk megírta már korábban is, hogy az összefogás sikere érdekében hátra kell lépnie minden egyénieskedő, önző pártérdekben és „csakazértis” különutasságban gondolkodó mozgalomnak vagy személynek, mert a cél tényleg nemzeti szintű.
Két hét leforgása alatt immár a második jelentős politikai tényezőről derül ki, nem ismeri az önkritika és önzetlen együttműködés iránti elkötelezettség fogalmát.
Az LMP-vel kapcsolatban megfogalmaztuk ez irányú véleményünket, most az MSZP-re kell sort kerítsünk:
Tegnap – lényegében - ellenmozgalmat hirdetett Mesterházy Attila: ellenzéki kerekasztalt, ahová mindenkit meghív vagy elvár. Nem lenne ezzel semmi baj, ha az ember nem tudná: most azok az emberek szólalnak meg, akik jelentős részt vállaltak abban, hogy Orbán Viktor ilyen arányú győzelmet aratott.
Kétségtelen, karaktergyilkosság célpontjai voltak, kétségtelen, rosszkor jött a válság, de ott van a mérleg serpenyőjében két miniszterelnök, akiket az a vezetőség, az a frakció, azok a személyiségek árultak el, akik ma is ott vannak a párt vezetésében. Azok, akik ugyancsak olyan múltból érkeznek, amellyel szakítani kellene.

Akkor nincs helye az MSZP-nek az együttműködésben? De, kétségtelenül helye van. De miféle morális alapon akar vezetője lenni ennek a szövetségnek? Talán megtörtént a szembenézés az elmúlt „nyóccévvel”? Mert annak, ami Orbánék szájából karaktergyilkossággal ki lett egészítve, 2002-2010 összességében mégiscsak egy kudarcos szocialista dominanciájú kormányzás volt! És a kudarc egyik fő oka, a tespedt önzés, a pozíciók megszerzésének igénye. Nem véletlen, hogy Orbán a zászlajára tűzhette, soha többé ilyen kormányzást! (Más kérdés, hogy hová vitt ez az út…)
Csak blogunk két alkalommal futott bele az elmúlt hetekben az MSZP egy elnökségi tagjának hihetetlen politikai  érzéketlenségébe és vállalhatatlan gondolataiba. Az ilyen politikusi gondolkodásmód csak elriasztja a középen lévőket, okkal.

Tisztelt MSZP, egy kevés visszalépés, egy jókora önkritika és szélessávú megújulás lenne szükséges. Azt az elmúlt nyolc évet felül kellene vizsgálni. Azoknak, akik felelősei voltak az akkori kormányok elárulásának, vissza kellene vonulniuk.
Sokkal nagyobb most a tét, sokkal fontosabb, és nem pusztán nekünk állampolgároknak, de a Magyar Szocialista Pártnak is, hogy elvárható legyen a belső, morális megtisztulása, mielőtt vezető mozgalom kívánna lenni.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

2012. november 21., szerda

Szanyi Tibornak: Ne rontsátok el!


Nyílt levélben nyilatkozott meg Szanyi Tibor a Népszava online oldalán, melyben Schweitzer Ivánt szólítja meg korábbi írása kapcsán. Minthogy nyílt a vita, blogunk feljogosítva érzi magát, hogy álláspontját kifejtse Szanyi Tibor véleményének egy sarkalatos kitétele kapcsán. Teszi ezt azért is, mert blogunk általában fontosnak tartja jelezni, álláspontja szerint félreértésben van az, aki ma pártokban gondolkodva igyekszik 2014 felé. Erről blogunkon számos eszmefuttatás található (Ld. http://legifelvetel.blogspot.hu, augusztus-szeptember hó során, Fidesz után 1-3. stb.).

Normális politikai viszonyok között teljesen érthető Szanyi Tibor álláspontja, amennyiben mint pártpolitikus, most is elsősorban az MSZP általa vélt pártérdekeit tartja szem előtt. Nem is szabad emiatt semmiféle minősítést tenni, ez a pártpolitikus dolga. Most viszont a magyar politikai tér torzult, a normalitás szabályai nem működnek. Írásunk végén azért Szanyi Tibor megfontolására javasolunk egy távlatosabb gondolati sémát, amely a pártok érdekei fölé helyezi az ország érdekeit, különös tekintettel az ismert politikai helyzetre. Ám mielőtt erre sor kerülne megjegyzést kell tennünk írásának egy fontos részletére.

Szanyi Tibor írásában elejt néhány számunkra meglepő megjegyzést, amelyet feltétlen értelmezni szükséges, mielőtt az olvasóiban megcsontosodna a leírt formában. Ez a következő:

„A demokrácia lényege, hogy valamelyik oldal többségi bizalmat szerez, s egyféle libikókaként mozog a fékek és ellensúlyok rendszere (checks and balances). Amiről Te beszélsz, amire Te vágysz, kedves Iván, az nem más, mint maga az orbáni centrális erőtér, annak minden vélt szépségével és valós mocskával. "Középen" többnyire a diktatúrák vannak, amelyek a jobb- és baloldalt egyaránt a lesajnálni való szélsőségnek akarják beállítani.”

A demokrácia lényegéről ez a definíció csak olyan oldalról hangozhat el, amely pusztán két pólusban gondolkodik. Működhet ilyen akár jól is, az utóbbi mintegy tizenöt év a hazai politikai életben viszont éppen az ellenkezőjét bizonyította: hazai két pólusunk nem ad választ megfelelőképp a kor kihívásaira, megosztja a közvéleményt, és kisajátítja – melyik milyen mértében – a ráruházott politikai hatalmat. Szerencsésebb lenne, ha az a valamelyik oldal, amely többséget szerez, és az a másik, amely ellenzékbe kerül, sokszínű, sokrétegű, széles értékspektrumot lefedő formáció (pártszövetség, koalíció) lenne. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy nem az-e az elmúlt időszak egyik nagy baja, hogy egy-egy párt domináns szerepet kapott szinte mindig, és domináns szerepében fülét-szemét befogva a saját érdekei felé igyekezett. Azonnal meg kell jegyeznünk, hogy különböző mértékben, mert a mai kormányzat hatalmi tobzódására egyik korábbi időszakban sem volt még példa.
A legtartósabb, álláspontunk szerint kényszerű szövetség a pregnáns példa: az SZDSZ a koalíciók során a mindig nagyobb MSZP oldalán lassan felmorzsolódott, és erre a szocialista párt prominensei rá is játszottak. Markánsabb a FIDESZ szövetségeseinek esete, amelyek számosan nagyon hamar elenyésztek
Sajnos, bár csak a Fidesz esetében bizonyosodott be, és ehhez kellett az a hatalomfelfogás, amelynek keserű gyümölcseit nap nap után látjuk, gyűjtőpártként az MSZP is hajlamos ösztönösen centrális terekben mozogni, egyszerűen jelentős méretből fakadóan.
Az orbáni centrális erőtér leküzdése nem azt jelenti, nem jelentheti azt, hogy egy másik óriáspárt változtatja a maga képére a magyar világot. Ennek még a látszatát is el kellene kerülni. Ettől fordul el nagyon sok fanatizmustól mentes választó, ettől lesz az ország a közöny mocsara.

A stabilabb demokrácia lényege az lenne, hogy mind több irányzat megjelenjen a politikában, mind több vélemény argumentálódjon a kormányon lévő politikai csoportosulásban, és az egyes pártok esetleges erősködéseit még a koalíción belül ellensúlyozzák a partnerszervezetek. És ugyanez működtetné a hatékony ellenzéki politikát is.

Elvileg elképzelhető óriáspárt részéről is méltányos politizálás, de a valóságban ehhez méltányos politikusokra lenne szükség. (Egyébként kézenfekvő példa a Horn-kormány alkotmányozási moratóriuma) Ehhez meg kell érni, ehhez ki kell nevelődnie egy ilyen alapokon álló politikusi nemzedéknek.

Amikor Szanyi Tibor azt írja, hogy "Középen" többnyire a diktatúrák vannak, amelyek a jobb- és baloldalt egyaránt a lesajnálni való szélsőségnek akarják beállítani”, majdnem igazat adnánk neki, bár középen álló diktatúrát nem tudunk felidézni, de blogunk vélekedése szerint középen többféle párt értékszövetségei is állhatnak. A diktatúrák alapvetően az „egypártokból” nőnek ki.

Blogunk úgy látja, az MSZP is nagyvonalúan megtalálja, meg kell találnia helyét abban a széles összefogásban, amely le kell váltsa az Orbán-rezsimet, amelynek a dezorbanizálást végre kell hajtania.
Ha már megváltoztathatatlan lesz újra a demokratikus rend, újból jöhetnek az egyéni pártok. de mindaddig, amíg az országot elfoglaló FIDESZ van hatalmon, csak széles választási együttműködésnek van létjogosultsága, sérelmeket és egyéni, vagy pártcélokat hátra kell sorolni.
 
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

2012. október 25., csütörtök

Négy. Szanyi Tibor írására


Sajtószemlében hallottam Szanyi Tibor szocialista képviselő Népszavában, október 25-én közreadott írásáról, s minthogy épp autóban ültem, csak a szerencse mentett meg, hogy fának nem mentem. Az idézett rövid részlet kapcsán voltam kénytelen elolvasni, és reflexiómat írásban is közreadni.
A cikk talán egyik legfontosabb észrevétele, hogy a szocialista párt négy miniszterelnökéből három nem a párt berkeiből érkezett. Ahogy képviselő úr felteszi a kérdést:

Miért van az, hogy kívülről érkezett miniszterelnökeink és mindazon minisztereink, akik ugyancsak kívülről jöttek, ma az MSZP-vel szemben - jobb esetben párhuzamosan, de semmiképp sem velünk - fogalmazzák meg jövőképüket? A pártunk mivel bántotta meg őket? A bizalmunkkal? Miért vállaltak anno feladatot, miért fogadták el a támogatásunkat, ha ennyire terhes az nekik? Az MSZP sok ezer tagja lenne rossz ember? A melósok szaga kiábrándító? A munkanélküliek társasága bántó? Ciki a nyomor? Tán a baloldali gondolkodás a nehéz?

Költői kérdések, amelyeket meg sem kell válaszolni? Szanyi Tibor kifejti a válaszait, véleménye szerint a három, disszidens ex-miniszterelnökünk közös vonása, hogy mindhárman a nemzeti tőke elit sztárjai. Mindhárman szép teljesítményt nyújtottak kormányfőként, de mindhárman elbuktak a népi szolidaritás küszöbén. Látták, látják a pályát, de nem tudnak szabadulni az identitásuktól: újburzsujok. Akarnak tenni a nemzetért, de nem megy. A saját vagyonuk foglyai. Két tüntetés között a kizsákmányolással vannak elfoglalva, akárhogy is szépítjük a helyzetet.

Szegény Marx sem jár szerencsésebben, mert miként az idegenszívű (? Saját kérdésem) kormányfők, a filozófus teoréta „kristálytiszta elemzést adott a kapitalizmusról, sőt, még egy kommunista kiáltványra is futotta neki, de azonosulni nem tudott a néppel”.

Szerintem a helyzet ennél messze árnyaltabb. Egyrészt az egy nem „újburzsuj” miniszterelnök, Horn Gyula csak azért lehetett kormányfő 1994-ben, mert a jobboldali koalíció kormánya gyötrelmesen végezte munkáját és felbőszítette tolakodásával az embereket. Az ország rendszerváltáskori gazdasági helyzete, az elszegényedés könnyen visszatolta a választókat a szocialistákhoz, ahol éppen volt is egy olyan személyiség, aki a rendszerváltás reformer pártemberei közé tartozott, akinek külföldön is jó neve volt. Ám ne feledjük: Horn Gyula is a gödör felé szalajtotta a gazdaságot, Békesire nem hallgatott, és végül Bokros Lajos mentette meg a szakadékba sodródástól. Kormányfőnek való karizmatikus szocialista azóta nem bukkant fel. Az egyetlen Kovács László sem tűnhetett alkalmasnak arra, hogy 2002-ben megvívjon Orbánnal, kellett valaki, aki szakmai hitelt adhatott a programnak. Annak a programnak, amely nem mert kilépni az ígérgetés spiráljából, amely, kimondhatjuk, egyenesen vezetett a mai válsághelyzethez. Szanyi Tibor a mai napig úgy tartja, hogy a Medgyessi által felvázolt és végrehajtott, a gazdasági teljesítménnyel meg nem alapozott „szociális rendszerváltás” pozitív lépés volt. Amint írásában értékként jelöl meg: „Mi, szocialisták - Medgyessy javaslatára - közel négy millió embernek adtuk meg a 13. havi jövedelmeket” és azonnal folytatja is a következő két „újburzsujnak” titulált kormányfő ekézésével: „és mi vettük azokat vissza, először Gyurcsány nyomán félig, majd teljes egészében - Bajnai javaslatára”.
Medgyessy munkássága eleinte a szocialista füleknek kedves volt, ám hamarosan tarthatatlanná vált. Világos volt, hogy politikája a megalapozotlansága és személyes karizmájának hiánya miatt biztos kudarcra vezetné a pártot. És akkor maga az elégedetlen párt hozta elő Gyurcsány Ferencet. Mert volt elképzelése, volt munkabírása, akárhogy is, markáns egyéniség volt az előző kormányfőhöz képest. Vagyis a párt kivonult Medgyessy mögül, a párt hozta Gyurcsányt. Meg is nyerte az MSZP-nek a 2006-os választást, és a győzelem után el is mondta, változtatni kell a párt hozzáállásán, mert az az akkori állapotában csak késlelteti a bukást. És a pártból valaki vagy valakik elárulták a saját miniszterelnöküket, aki a zártnak gondolt körben el merte mondani a valós helyzetet. A belső árulás következménye, hogy az elkerülhetetlen reformokhoz biztos támogatás nélkül volt kénytelen hozzákezdeni Gyurcsány Ferenc. Ennek következménye a reform bukása is: mert az Orbán keltette viharban és a gazdasági válságban a szocialisták képtelenek voltak kiállni a saját kormányuk mellett, mert nem láttak tovább a tespedtségükön. Bajnai kormánya már csak a károk minimalizálását tudta elvégezni, a választást megnyerni már nem volt képes, és ennek tudatában is volt.
Szerintem a néppel az nem tud azonosulni, aki a buksisimogatásnál távlatosabb jövőképet nem tud felvázolni, vagy legalább felismerni és támogatni. És az MSZP a Szanyi által felvázolt kép alapján ilyen.

A 2002-2010 időszak éppen azt bizonyította be, hogy az MSZP saját erőivel képtelen olyan programot előállítani, amely távlatos, amely megalapozott, amely túllát a ma gondjain, és amely a pártkatonák önző, személyes érdekein nem bukik el.
Nem túlzás azt állítani, hogy Orbán győzelme kódolt volt sok tekintetben, de hogy kétharmadot szerezhetett, az bizony éppen a szocialisták jelentős számú szűklátókörű prominenseinek, önző gazdasági holdudvarának, a széthúzásának köszönhető. Ma sem látszik más távlat az MSZP „kitörési terveiből”.
Elvárható lenne az önbírálat, akár egy prominens MSZP-s politikustól is. A tisztánlátás ugyancsak sokat segíthetne.

Az írás további részei, miszerint balról lehet megbuktatni az Orbán kormányt, mert – élve a számok adta rímmel – négy miniszterelnök után a négymillió elszegényedett ember fogja az MSZP-t kormányra juttatni kétkedéssel tölt el.
Nem hinném, hogy így lenne. A demokrácia visszaállításának szükségességét sokan tartják prioritásnak, amely nem baloldali, hanem nemzeti ügy. Ezek a csoportok lehetnek olyan tömegek, amelyek nélkül nem lehet választást nyerni. Úgy gondolom, súlyos hiba lenne az MSZP részéről az, ha a saját útján indulna el, és nem tagozódna a többi demokratikus mozgalom mellé, választási szövetségbe. Egy önreflexióra képtelen MSZP hamar a Fidesz mellett vagy annak helyén találhatja magát, és az már ma sem tűnik távlatnak.

Végül egy szó a stílusról. Meglep – talán mert írásban nem találkoztam Szanyi Tibor saját szavaival – az a hangvétel, ahogy mind a Milla tüntetésén, mind a Békemenet tüntetésén megjelentekről ír. Magyarország évtizedes morális hanyatlásának egyik oka lehet a közbeszéd eldurvulása, a mindennapi érintkezés „bakaduma” szintre hanyatlása, és a hanyatlás biztos tünete az, ha nyomtatásban megjelenhet egy politikustól efféle kiszólás:

„Akik annyit tudnak, hogy a teljhatalmú miniszterelnökkel focimeccsekre és egyebekre szegődő közpénznyelő főpolgárok, sertéshizlaldás főbankárok hátsó felének fenséges nyílása még a nyelvüknek is jó. Az igazi íz! ... Pfúj.”

Talán nem tévedek, ha azt gondolom, a szocializmus és a baloldaliság nem azonos a prosztósággal.


Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

2012. szeptember 16., vasárnap

Mi fontos Herczeg Márknak?



Az Index szombati oldalán a Demokratikus Koalíció egyhetes éhségsztrájkja és az azt lezáró gyűlésen elhangzottak kapcsán, elsősorban ez utóbbi apropóján Herczeg Márk beszámolóját közölte az Index (legalábbis e blog publikálásáig, azaz vasárnap 13 óráig. Update: 16-a vasárnap, 15:19 a címlapon NINCS már semmi utalás a szombat délutánra...). Már a cím is magáért beszél: Gyurcsány nem halt bele az éhezésbe.

Tényleg csak az a lényeg, hogy túlélte Gyurcsány Ferenc az éhségsztrájkot? Ez lenne a legfontosabb, és már mehetünk is kávézni, hiszen a többi nem lényeg, az már nem érdekes, hogy valójában mit is mondott, miről is beszélt, illetve mi minden hangzott el Vadai Ágnes és Molnár Csaba beszédében?

Kétségtelen, a hangosítás szerencsétlen volt, visszhangzott a tér, alig lehetett hallani a beszédeket, az idősebb emberek sokszor kifakadtak, hogy nem hallják a szónokokat. De azért nem hiszem, hogy Herczeg Márk a rosszul halló szépkorúak közé tartozna.

Lássuk, mi szüremkedett át az eseményekből számára:
  1. Gyurcsány krisztusi pózban tetszelegve prófétai száműzetésből visszatér, és még egyes MSZP-s személyiségek is ott vannak a tömegben
  2. Vadai antifasiszta veszélyre hívta fel a figyelmet, ez megért Herczeg Márknak néhány epés megjegyzést pl. mindez „annyira húsbavágó volt, hogy megfagyott a levegő ezen a '44-es zord télen, és szinte hallani lehetett a nyilas sortüzeket”.
  3. Az éhségsztrájk soránvideoüzeneteken megszólaló közismert személyiségeket illetően elég volt annyi, hogy „Az egyiken Vágó István földöntúli logikával megállapította, hogy a médiafigyelem a kezdeményezők igazát támasztja alá.”
  4. Molnár Csaba beszéde számára ennyi: „Molnár Csaba, Gyurcsány padavanja azt részletezte, hogy az egyhetes léböjtkúra (kiem. tőlem) után most már jobban megértik a szegényeknek azt a szenvedését és nyomorát, amibe az elmúlt két évben kerültek. Olyan lelkesen beszélt, hogy azt a tendenciát látva, hogy először egy avasi lakótelepre, majd a Kossuth téri sátrakba költöztek, csakis arra tudtam gondolni, hogy a 2014-es kampányt már egy dögkútban fogja átvészelni”.
  5. Gyurcsány Ferenc beszédéből ugyancsak sajátos preferencia alapján készített beszámolót: „Mostani beszédében szinte rebootolta az őszödi beszédet, és felhozta 2006-ot, amikor is hiába próbálkozott, nem sikerült szembe néznünk önmagunkkal. Így magyarázta el, hogy nem a politikusoké az ország, hanem a népé: >Maguké az ország, nem a miénk az ország, én egy vagyok maguk közül, Csaba és Lendvai Ildikó is egy maguk közül, miénk ez az ország<”, kiragadja, hogy vitatható történelmi párhuzamot vont az amerikai polgárháborúval, és kéjesen utal arra, hogy 2006 és2009 között Gyurcsány volt a miniszterelnök. And so on.
  6. A beszéd egyik lényegét illető összefogás így jelenik meg Herczeg Márknál: „Gyurcsány boldogan jelentette be, hogy két év után végre az MSZP is biztosította a támogatásáról, és a Szolidaritás is meghívta az október 23-i tüntetésre. Ez valóban mérföldkő a párt történetében, hiszen a szolidaritásosok (és a többi párt is) eddig mindig rászóltak a DK-sokra, hogy ne lobogtassák a zászlójukat civil tüntetéseken, mert Gyurcsány szerintük lejáratja az ügyüket. Ezért miután Gyurcsány beszámolt a nagy összeborulásról, nekiment a többi pártnak azok >finnyásságáért< és >vélt vagy valós személyes sértettségéért<.”
  7. És végül utal a 23 millió romános valamikori kitételre, a határon túli szavazatok fideszes becsatornázása kapcsán.

Hát nem tudom, abból amit hallottam lényegesen árnyaltabb kép alakult ki bennem a beszédekről, és legkevésbé sem ilyen kicsengéssel. Szó volt például arról Gyurcsány beszédében, hogy a politikai rendszer alakulása nem olyan, mint valami istenátka, hanem az befolyásolható a felelős választói magatartással. Csak az teheti a választót felelős választóvá, ha tudatára ébred a véleménye fontosságára, ha odafigyel arra, hogy melyik párt mellett teszi le a voksát. Mert a voksával az országa, az országunk sorsáról dönt.
Beszélt arról is, hogy a jelenlegi helyzet az ország, mindannyiunk hazájának pusztulása felé vezet. Ennek megakadályozása összefogással, a demokratikus erők összefogásával valósulhat meg. Amelyik mozgalom, vagy politikus ennek gátat vet személyes ellenszenv vagy sértettség miatt, az az ország túlélése ellen játszik. Emiatt szólt a határon túli választókhoz is, lévén szavazójoggal felruházott, ám döntésük súlyát közvetlenül nem viselő állampolgárok. Előbbiek miatt volt kellőképp jó jel számára a Szolidaritás és az MSZP jelzése. (Tegyük mindjárt hozzá: az MSZP jelzése furcsán egybecseng Gyurcsány miniszterelnök jelöltségtől való távolmaradásának bejelentésével). Mondott még egyebet is, ám a szövegből most csak abból tudtam felidézni, amit értettem, és amely így is gyökeres ellentétben áll Herczeg Márk tapasztalataival, illetve egészen eltérő megvilágításával.
Vadai szavai aligha lehetnek a zsidózás és cigányozás közismert mértékének ismeretében felesleges és bérrettegőként megbélyegezhető megnyilvánulások, szemben azzal, ami Herczeg Márk írásából tükröződik. Felhívnám Herczeg Márk figyelmét arra a történészi vitára, amely a sajtóban a Horthy éra megítélése kapcsán folyik, talán segítene a veszélyérzetének átértékelésében az ott közölt pro és kontra érvek.
Bíztatom az olvasót, és persze Herczeg urat is, hogy lehetőség szerint olvassa vagy hallgassa meg a beszédeket újra, lehetőségei szerint.

Úgy gondolom, természetes lenne egy újságírónak az elv, hogy a hír szent, a vélemény szabad, mindenesetre minthogy a rendezvényről az Index egyéb beszámolót nem közölt, arra kell gondoljak, ez nem puszta véleményközlés, hanem egyben híradás is volt.

Természetes az is, hogy sok ember számára nagggyon pozitív, ami a jelen kormányzat tevékenységének gyümölcse, olyannyira akár, hogy elveszítsék a hír és a vélemény közötti különbségtétel képességét. Fáj, ha ilyen vélekedés újságírók között is megjelenik.


2012. augusztus 22., szerda

A Fidesz után 2. A köztársaságról és Magyarországról, valamint az Alaptörvényről és az összefogásról


A 2011-ben készített és 2012. január elsejével hatályba lépett Alaptörvény – talán sokaknak furcsán hangozhat – de még mindig jelentős részben köztársasági jellegű. Már csak felszínes olvasásra is a B. és C. cikk alapján nevesítetten egy köztársaságra kell vonatkozzanak. Az E. cikk 1-3.) bekezdése az európai értékek és kötelezettségek elismerését tartalmazzák. A példákat lehetne sorolni, amint bizonnyal ellenpéldákat is, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az Alaptörvény mai alacsony legitimitása ellenére is alapja lehet a köztársaság újbóli felállításának. Lényeges elemeit az Alkotmányból szinte szó szerint megörökölte.
Az első módosításnak nevezett jogi alakzat már nem ennyire egyértelmű.
Ami vitathatatlan, az Alaptörvény szövegteste ma a részben ismert, részben még ismeretlen  sarkalatos törvények révén jócskán kiegészül, áthatolhatatlannak tűnő bozót a laikusok számára. Külön bonyodalom a történeti alkotmányra, mint eleven jogi testre való hivatkozás (amely akár vissza is üthet, mint látható az Alkotmánybíróság májusi, a bírák nyugdíjazásáról szóló határozatából). Nehéz ezzel mit kezdeni, illetve lehet, hogy épp ez az, amely alapján könnyen visszájára fordíthatók az eredetileg a köztársaság leépítésére szolgáló okoskodások.
Az előbbiek lényege az, hogy a kormány leváltását komoly alkotmányjogi vizsgálódások kell megelőzzék, hogy a mai egyeduralmi rendszer demokratikus átalakulása biztosítható legyen. A kérdés az lehetne például, több más mellett, hogy miként lehet az Alaptörvény garanciája a valós Magyarországnak, magyarországi köztársaságnak.

Előbbiek alapján ugyan ellentmondásnak tűnik, de a valódi köztársaságot az Alaptörvényben deklarált léte mellett is újra fel kell állítani, mert a korábban írottak miatt – az intézmények egypárti megszállása – a demokratikus jogállam, tágabb értelemben a köztársaság lényeges intézményei jelenleg működésképtelenek.

Mi lehet a feladata az új hatalomnak, mit lenne célszerű zászlóra tűzni a győzelem érdekében? Alapvetően - a korábbi írásban felvázolt homokozó hasonlat szerint - a Fidesz országromboló hatalmának megtörése a cél és a jelenlegi, legfeljebb átmenetinek tekinthető pártalkotmány átdolgozása, új, valóban legitim alaptörvény létrehozása, amelyet a legitimálás alapvető eszközeivel szentesíteni szükséges (népszavazás útján például). Az új Alkotmány vagy nevezzük Alaptörvénynek, stabilitását biztosítani szükséges oly módon, hogy a napi politika többé ne tudja önös céljai szerint jelentős részeiben módosítani.

Most igazán alkotmányozási kényszer állt elő.

Az alkotmányos rendszer felülvizsgálata és helyreállítása mellett elengedhetetlen a kormányzat által, nyilvánvalóan hatalmának tartós biztosítására kinevezett tisztségviselők, vagy akár teljes hivatalok tevékenységének felülvizsgálata. A jelen kormányzat által létrehozott szervezetekbe konszenzus nélkül bejuttatott pártemberek azzal foglalták el helyüket, hogy ott a Fidesz hatalom érdekeit védjék. Ennek ellenére kerültek olyan szakértők is a rendszerbe, akik a közvélemény előtt merészeltek szembefordulni a kormánnyal, amikor úgy látták, a szakmai értékek és nemzeti érdekek helyett a párt és oligarcha érdekek kezdenek megvalósulni. A tisztelet miatt említem külön Ángyán József nevét. Az alkalmas, munkáját elfogulatlanul végezni képes emberek tehát, akik olykor ma is szembe mernek menni a kormány politikai elvárásaival, miért ne maradhatnának pozíciójukban? Az ilyen feladatok „mozgalom-semleges” felfogást igényelnek, amelyen az ilyen kiállással jól lemérhető, még akkor is "megfelelt" értékelésű lehet, ha eredetileg pártkatonának szánták az adott helyre. Végre méltányosságból is példát kellene adni.

Akármilyen tartósságú is lenne az Orbán kormány leváltására szövetkezők frontja, minden ellentétes ideológiából és érzelmi konfliktusból vagy szimpátiakérdésből eredő ellentétet félre kell tenni. Félre kell tenni, és fel kell készülni arra is, hogy sokan lesznek, akik az egységet megtörni akarják, hivatkozva a normális idők értékeire. De most nem lehet teret engedni a széthúzásnak, sőt látni kell azt is, hogy épp ezzel igyekeznek majd megtörni a demokratikus ellenzéki csoportosulás erejét kívülről is. Nem engedhető meg széthúzó, az individualizmusuknak megálljt, vagy legalább pihenjt parancsolni nem tudó politikusok jelenléte sem.

Előbbiek alapján minek kell megférnie egy ilyen szövetségben és mi nem tartozhat ide?
  • Egy ilyen szövetségben helye van az ország mindazon szellemi irányzatának, amelynek fáj az európai jövőnk elvesztése.
  • Egy ilyen szövetségben helye van mindenkinek, akit sért és felháborít mindaz, ami történt, mert elege van a jelen kormányzat hazugságaiból.
  • Egy ilyen szövetségben helye van annak is, aki pusztán a megélhetését igyekszik a politikára alapozni, de a közügyek érdekében cselekedve, akármennyire ellenszenves is ma a főállású politikus, mint létforma.
  • Egy ilyen szövetségben helye van a zöld gondolatnak, mert ma már nem képzelhető el modern állam ökológiai felelősségvállalás nélkül.
  • Egy ilyen szövetségben nincs helye a deklaráltan konzervatív gondolkodók és mozgalmak megtagadásának, mert ők történelmi folytonosságot hoznak, egy szervesen kialakult történelmünkből.
  • Egy ilyen szövetségben nincs helye annak, hogy a népi gondolat elavult lenne, vagy nem célravezető, mert a népi gondolat komoly szellemi ellenpólusa egyéb irányzatoknak, amelyekkel vitázva forrhat ki az új Magyarország.
  • Egy ilyen szövetségben nincs helye annak, hogy a liberális magyartalan, mert liberalizmus nélkül a magyar fejlődés elképzelhetetlen volt, mert élő lelkiismerete azoknak az elveknek, amelyek az általános emberi és társadalmi értékek jegyében fogantak.
  • Egy ilyen szövetségben nincs helye annak, hogy az MSZP-SZDSZ így vagy úgy kormányzott, mert jobban kormányzott (demokratikusabban), mint a jelenlegi, diktatúrába tartó hatalom.
  • Egy ilyen szövetségben nincsen helye annak, hogy a DK elnöke az a volt miniszterelnök, akiről annyi aljasságot hitettek el a politikai ellenfelei amennyit, el kell szakadni a kormányzati munkájának megítéléstől is, mert ez az ember bármit tett is miniszterelnökként, alapvetően demokrataként tette.
  • Egy ilyen szövetségben nincs helye a hagymázos szélsőségeknek, legyen az vallási, ökológiai, ideológiai, mert csak egy célja van ennek a szövetségnek: megteremteni azt a teret, ahol ezek a kérdések szabadon megvitathatók lesznek.

Ezek után persze könnyen felvethető, hogy ez a javaslat elvtelen lenne. Nem, a javaslat nem elvtelen. Olyan harchoz keres szövetségeseket, amelynek célja a normális politikai közeg újólagos megteremtése, ahol a normál politikai elvek lehetnek újra irányadók. Aki ezt nem ismeri fel, aligha reálpolitikus. Aki pedig a Fidesz megszelidíthetőségében gondolkodik, úgy vélem, aligha érti a mai hatalom működésének mechanizmusát.


Kapcsolódó bejegyzések:

A Fidesz után 1. A Fidesz hatalmának megtöréséről

A Fidesz után 3. Az alkotmányos rendről

LMP és a többiek: most nem lehet más a politika