Sajtószemlében hallottam Szanyi Tibor szocialista képviselő Népszavában, október 25-én közreadott írásáról, s minthogy épp autóban ültem, csak a
szerencse mentett meg, hogy fának nem mentem. Az idézett rövid részlet kapcsán
voltam kénytelen elolvasni, és reflexiómat írásban is közreadni.
A cikk talán egyik legfontosabb észrevétele, hogy a
szocialista párt négy miniszterelnökéből három nem a párt berkeiből érkezett.
Ahogy képviselő úr felteszi a kérdést:
Miért van az, hogy kívülről
érkezett miniszterelnökeink és mindazon minisztereink, akik ugyancsak kívülről
jöttek, ma az MSZP-vel szemben - jobb esetben párhuzamosan, de semmiképp sem
velünk - fogalmazzák meg jövőképüket? A pártunk mivel bántotta meg őket? A
bizalmunkkal? Miért vállaltak anno feladatot, miért fogadták el a
támogatásunkat, ha ennyire terhes az nekik? Az MSZP sok ezer tagja lenne rossz
ember? A melósok szaga kiábrándító? A munkanélküliek társasága bántó? Ciki a
nyomor? Tán a baloldali gondolkodás a nehéz?
Költői kérdések, amelyeket meg sem kell válaszolni? Szanyi
Tibor kifejti a válaszait, véleménye szerint a három, disszidens ex-miniszterelnökünk közös vonása,
hogy mindhárman a nemzeti tőke elit sztárjai. Mindhárman szép teljesítményt
nyújtottak kormányfőként, de mindhárman elbuktak a népi szolidaritás küszöbén.
Látták, látják a pályát, de nem tudnak szabadulni az identitásuktól:
újburzsujok. Akarnak tenni a nemzetért, de nem megy. A saját vagyonuk foglyai.
Két tüntetés között a kizsákmányolással vannak elfoglalva, akárhogy is szépítjük
a helyzetet.
Szegény Marx sem jár szerencsésebben, mert miként az
idegenszívű (? Saját kérdésem) kormányfők, a filozófus teoréta „kristálytiszta elemzést adott a kapitalizmusról, sőt,
még egy kommunista kiáltványra is futotta neki, de azonosulni nem tudott a
néppel”.
Szerintem a helyzet ennél
messze árnyaltabb. Egyrészt az egy nem „újburzsuj” miniszterelnök, Horn Gyula
csak azért lehetett kormányfő 1994-ben, mert a jobboldali koalíció kormánya
gyötrelmesen végezte munkáját és felbőszítette tolakodásával az embereket. Az
ország rendszerváltáskori gazdasági helyzete, az elszegényedés könnyen
visszatolta a választókat a szocialistákhoz, ahol éppen volt is egy olyan
személyiség, aki a rendszerváltás reformer pártemberei közé tartozott, akinek
külföldön is jó neve volt. Ám ne feledjük: Horn Gyula is a gödör felé szalajtotta a gazdaságot, Békesire nem hallgatott, és végül Bokros Lajos mentette meg a szakadékba sodródástól. Kormányfőnek való karizmatikus szocialista azóta nem bukkant fel. Az egyetlen Kovács
László sem tűnhetett alkalmasnak arra, hogy 2002-ben megvívjon Orbánnal,
kellett valaki, aki szakmai hitelt adhatott a programnak. Annak a programnak,
amely nem mert kilépni az ígérgetés spiráljából, amely, kimondhatjuk, egyenesen
vezetett a mai válsághelyzethez. Szanyi Tibor a mai napig úgy tartja, hogy a
Medgyessi által felvázolt és végrehajtott, a gazdasági teljesítménnyel meg nem
alapozott „szociális rendszerváltás” pozitív lépés volt. Amint írásában
értékként jelöl meg: „Mi, szocialisták - Medgyessy javaslatára - közel négy
millió embernek adtuk meg a 13. havi jövedelmeket” és azonnal folytatja is
a következő két „újburzsujnak” titulált kormányfő ekézésével: „és mi vettük
azokat vissza, először Gyurcsány nyomán félig, majd teljes egészében - Bajnai
javaslatára”.
Medgyessy munkássága eleinte a
szocialista füleknek kedves volt, ám hamarosan tarthatatlanná vált. Világos
volt, hogy politikája a megalapozotlansága és személyes karizmájának hiánya
miatt biztos kudarcra vezetné a pártot. És akkor maga az elégedetlen párt hozta
elő Gyurcsány Ferencet. Mert volt elképzelése, volt munkabírása, akárhogy is,
markáns egyéniség volt az előző kormányfőhöz képest. Vagyis a párt kivonult
Medgyessy mögül, a párt hozta Gyurcsányt. Meg is nyerte az MSZP-nek a 2006-os
választást, és a győzelem után el is mondta, változtatni kell a párt hozzáállásán,
mert az az akkori állapotában csak késlelteti a bukást. És a pártból valaki
vagy valakik elárulták a saját miniszterelnöküket, aki a zártnak gondolt körben
el merte mondani a valós helyzetet. A belső árulás következménye, hogy az
elkerülhetetlen reformokhoz biztos támogatás nélkül volt kénytelen hozzákezdeni
Gyurcsány Ferenc. Ennek következménye a reform bukása is: mert az Orbán
keltette viharban és a gazdasági válságban a szocialisták képtelenek voltak
kiállni a saját kormányuk mellett, mert nem láttak tovább a tespedtségükön.
Bajnai kormánya már csak a károk minimalizálását tudta elvégezni, a választást
megnyerni már nem volt képes, és ennek tudatában is volt.
Szerintem a néppel az nem tud azonosulni, aki a buksisimogatásnál távlatosabb jövőképet nem tud felvázolni, vagy legalább felismerni és támogatni. És az MSZP a Szanyi által felvázolt kép alapján ilyen.
Szerintem a néppel az nem tud azonosulni, aki a buksisimogatásnál távlatosabb jövőképet nem tud felvázolni, vagy legalább felismerni és támogatni. És az MSZP a Szanyi által felvázolt kép alapján ilyen.
A 2002-2010 időszak éppen azt
bizonyította be, hogy az MSZP saját erőivel képtelen olyan programot
előállítani, amely távlatos, amely megalapozott, amely túllát a ma gondjain, és
amely a pártkatonák önző, személyes érdekein nem bukik el.
Nem túlzás azt állítani, hogy
Orbán győzelme kódolt volt sok tekintetben, de hogy kétharmadot szerezhetett,
az bizony éppen a szocialisták jelentős számú szűklátókörű prominenseinek, önző
gazdasági holdudvarának, a széthúzásának köszönhető. Ma sem látszik más távlat
az MSZP „kitörési terveiből”.
Elvárható lenne az önbírálat,
akár egy prominens MSZP-s politikustól is. A tisztánlátás ugyancsak sokat
segíthetne.
Az írás további részei,
miszerint balról lehet megbuktatni az Orbán kormányt, mert – élve a számok adta
rímmel – négy miniszterelnök után a négymillió elszegényedett ember fogja az
MSZP-t kormányra juttatni kétkedéssel tölt el.
Nem hinném, hogy így lenne. A
demokrácia visszaállításának szükségességét sokan tartják prioritásnak, amely
nem baloldali, hanem nemzeti ügy. Ezek a csoportok lehetnek olyan tömegek,
amelyek nélkül nem lehet választást nyerni. Úgy gondolom, súlyos hiba lenne az
MSZP részéről az, ha a saját útján indulna el, és nem tagozódna a többi
demokratikus mozgalom mellé, választási szövetségbe. Egy önreflexióra képtelen
MSZP hamar a Fidesz mellett vagy annak helyén találhatja magát, és az már ma sem
tűnik távlatnak.
Végül egy szó a stílusról.
Meglep – talán mert írásban nem találkoztam Szanyi Tibor saját szavaival – az a
hangvétel, ahogy mind a Milla tüntetésén, mind a Békemenet tüntetésén
megjelentekről ír. Magyarország évtizedes morális hanyatlásának egyik oka lehet
a közbeszéd eldurvulása, a mindennapi érintkezés „bakaduma” szintre hanyatlása,
és a hanyatlás biztos tünete az, ha nyomtatásban megjelenhet egy politikustól
efféle kiszólás:
„Akik annyit tudnak, hogy a
teljhatalmú miniszterelnökkel focimeccsekre és egyebekre szegődő közpénznyelő
főpolgárok, sertéshizlaldás főbankárok hátsó felének fenséges nyílása még a
nyelvüknek is jó. Az igazi íz! ... Pfúj.”
Talán nem tévedek, ha azt
gondolom, a szocializmus és a baloldaliság nem azonos a prosztósággal.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése