A Légifelvétel blog díjazottja: a Diáktüntetés

A Légifelvétel blog első évadának díjazottja a decemberi Diáktüntetések, és természetesen az azon résztvevő ezrek.

Karácsony előtti hír, egyfajta ajándék, kinek-kinek a maga értelmezése szerint a Békemenetnek elnevezett „civil mozgalom” kitüntetése, amelyet a Polgári Magyarországért Alapítvány nevében a kormány tagja – egyben az alapítvány elnöke – adott át.

Kevés olyan civil szerveződés létezik, amelynek rendezvénye ennyi potentátot vonz. Kövér László is jelen volt, az Országgyűlés egyre jelentősebb hatalommal és nemsokára karhatalommal is bíró elnöke. Igaz, ez a civil szervezet a jelenlegi kormánytöbbséget adó Fidesz pártjához kötődő alapítvány a hírek szerint. Mondjuk, ez kissé szagossá teszi a méltatást, miszerint a kormány támogatásáért kifejtett tevékenység egyben a polgári értékeket is szolgálta volna.

A Fidesz, mint az alapítvány gazdája és a magyar kormánytöbbséget alkotó párt már régóta csak címerében és szavaiban polgári. Ez már első kormányzása során, majd ellenzéki korában is kiderülhetett. Tevékenységében már akkor is az államra alapozott, az állam túlhatalmát képviselő szemlélet uralta, mi meglepő, jelenlegi országlása – minden eddiginél nagyobb hatalma révén – sokszorosan etatista, tevékenysége a polgári fejlődés ellenében hat. Hol van már a piacban és az egyének kezdeményezőképességében, tehetségében való hit? Hol van a vállalkozások támogatása, hacsak nem az oligarchákra gondolunk? Hol vannak a polgári erkölcsök? Talán akkor veszett el az utolsó, amikor Azerbajdzsánba exportálták Safarovval együtt. Hol van a Haza mindebből? Ha cinikus lennék, akkor azt írhatnám, hogy a Cinege utcában. Meg a cimboráknál.

Nagy dolgokért vonult fel a Békemenet, hiszen 300.000.000,- Ft csak a Közgépes közbeszerzések eddigi volumene. Nagy dolgok a földosztások is. Nagyban, keveseknek. Nem leszünk gyarmat, írták. Nem, azok nem leszünk, rabszolgák leszünk, a saját hazánkban. Ez lemaradt a molinókról. Miért kellett a Békemenet? Kik hozták létre? Emlegetnek itt egy óriásvállalkozót, aki egyben az egyik szélsőséges véleményeket megfogalmazó lap gazdája, Széles Gábor. Ott van a magyar sajtó extrém retrográd szerzője, Bayer Zsolt. Ott van Stefka István, aki ugyancsak nagy utat járt be a sajtóban és az eszmék bonyolult útvesztőjében. Ők a hangmesterek. És ki tudja, mindez miből? Ki tudja, ki és mi az a Civil Összefogás, amelynek újabb kalandja az eddig csak választási időszakokból ismert lejárató kampány, amellyel Bajnait igyekeznek ellehetetleníteni.

Ellensúly a Békemenet, egy szabadságáért és lehetőségeiért aggódó, de egyelőre néma ország ellensúlya. A békemenetelőket a hazafiság szent jelszavával visszaélő szószólók bolondítják: a trianonozás, zsidózás, kommunistázás mákonyával, a mindannyiunk szívében élő történelmi sebek minduntalan felszakításával, hogy aztán a sebekbe mint ecetet, a legkevésbé sem polgári eszméket ültessék el: a kirekesztést, a kevélységet, a megértés, önálló gondolkodás és szolidaritás hiányát.

Árulkodó mindez. És fájdalmas is: ugyanott járunk, ahol nagyszüleink, a harmincas évek végén. És ami nem olyan, mint a harmincas évek vége, az az ötvenes évek elejére, meg a hatvanasokra emlékeztet.

Szégyen, ahogy az Index tudósításában Balog Zoltán, lelkész, miniszter a riporter kérdésére.

Riporter: Miben hasonlít Ön szerint a Békemenet a mostani diáktüntetésekhez?

Balog Zoltán: Hát valószínűleg a helyszínben leginkább, az utcában, az egyik az valamiért jött létre, a másik meg valami ellen. Most ami valami ellen jön létre, az nem feltétlen erkölcsileg alacsonyabb rendű, csak egészen egyszerűen annak egészen más a dinamikája, meg a korosztálya is valószínűleg különböző.

Ja persze, a Békemenet valamiért áll ki. A diákok meg valami ellen… Segítek az értelmezésben. A Békementet a jelenlegi rezsimért állt ki, a diákok pedig a saját konkrét megalázásukkal, az összevissza hazudozással szemben, józan érdekeikért, és ezzel mindannyiunk jogaiért. Ők kaparják ki mindannyiunk gesztenyéjét abból a szabályozatlanná vált kemencéből, amelyet sem józan ész, sem figyelmeztetés, sem jajkiáltás nem befolyásol, amely csupán kevesek önérdeke. A választópolgárok tömegei nem álltak ki semmiért: el lehetett lopni a sztrájkjogot, a munka törvénykönyvét, sőt még a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is. Hallgatott az ország. És most, hogy néhány ezer diák az utcára vonult, a miniszterelnök hebeg-habog, kétnaponta vált koncepciót, a kormányzat összerezzent. Van látszatja a diákmozgalmaknak, és lám, lehetett volna a korábbi megmozdulásoknak is eredménye. A demokráciát nem siratni kell, a demokráciát élni kell, meg kell élni, amint most a diákok teszik, a maradék jogán.

A polgári Magyarország igazi díjazottja

a decemberben tüntető diákság lehet, a középiskolások és az egyetemisták.

Hála és köszönet nekik!

A Fidesz kormányzása nap mint nap egyre nagyobb kárt okoz Magyarországnak, nap mint nap pusztítja a magyarság jövőjét. Tenni kell jogainkért, hangot kell adni ellenvéleményünknek, mert a kormány láthatóan csak erre reagál.

Összefogás 2014-ben, vagy csak MSZP és bukás?

December 17-én terjedt el a hír, hogy Ron Werber választási stratéga, aki már korábban is segítette az MSZP kampányát, felbukkant újra, hogy szerepet kapjon az előttünk álló kampányidőszakban, és természetesen azért, hogy győzelemre vezesse az MSZP-t. Ez a hír önmagában csak egy ásítást érdemelne, ez teljesen normális történet, ha egy párt kampány előtti időszakban igyekszik felkészíteni magát, és a hatalom felé igyekszik. Az úgynevezett jobboldalon, értsük ebben a néhány sorban ez alatt a radikális, antiszemitizmustól legkevésbé sem idegenkedő szélsőségeseket, azonnal parázs és szikraszórást váltott ki a hír. Az, hogy az efféle tanácsadás mennyire nem idegen a pártok működésétől, éppen a Fidesz mutatta be idén tavasszal, mikor két kampánygurut is vendégül látott, többedik alkalommal, nevezetesen George Birnbaumot és Arthur Finkelsteint. Eddig a dolog természetes, normális politikai helyzetben ez így megy, illetve így is mehet.

Az egyszerű állampolgár ugyanakkor okkal kaphatja fel a fejét, mi az, hogy külföldi szakértők kellenek a kampánystratégia kialakításához? Akkor itt már megint nem a politikai érvek, hanem a virtuális térben zajló nemtelen adok-kapok következik? Nem épp ez, a mocskolódások és az ígéretkampányok uralta választás vezetett az ország végzetes megosztásához és az emberek, vagy a „zemberek” apolitikussá válásához? És be kell lássuk, naivitása mellett igaza van annak, aki ekképp teszi fel a kérdéseit.

A jelen magyar politikai helyzetben létezik azonban egy további szempont is. Ez pedig az, amelyről sokszor és sokan megemlékeztek már, blogunk is sokszor foglalkozott ezzel, mégpedig a normális politikai tér hiánya. A normális politikai tér hiányát a közjogi rendszer teljes szétziláltsága, az alkotmányos rend szétdúlt állapota és párt-alkotmányossá tétele jellemzi. Hatását tekintve nem sokban tér el attól, amely a nyolcvanas évek közepén-végén létezett: szervezettség hiányában ellenzéki jelölt csak véletlen juthatott be az Országgyűlésbe. Furcsa mód voltak ilyen véletlenek. Most az új rendszer ugyancsak ilyen, ellenzéki szervezettség nélkül ha be is jut néhány képviselő a Parlamentbe, narancsuralom döntő, dezorbanizáló ereje nem lesz. Ugyanúgy kényszerű politikai vergődés lesz osztályrésze, mint a ma ellenzéki pártjainak (ide nem érve a Jobbikot).

Idén nyáron kezdődött meg a tapogatózás egyes mozgalmak között, amely végül három pólust formált. Az egyik ebből az LMP, amely már nem is pólus többé. Nem értette meg a szövetségi politika egyik lényeges elemét: azt, hogy a közös célokért meghatározandó minimum nem a saját párt programja, hanem a szövetség közösen megformálandó alapérték-rendszere. Az Együtt 2014 mozgalom utóbbi tételt felismerte, ennek szellemében bezúdult a politikai vákuumba, jelentős tényezővé vált szinte azonnal.  A harmadik az MSZP, amely szemét magasan a horizont fölé emelte, nehogy véletlen meglássa a már formálódó E14-et, és mintha nem hallgatna híreket, nem olvasna újságot, egymaga hirdette meg a pólusképző szerepet. Önjelöltként. Magához szólítva a többieket.

Az utóbbi napok az E14 és az MSZP közötti együttműködésről megindult tárgyalásokról szóltak. Akárhogy is, de az MSZP-t elhagyni nem lehet, szerepe van az ellenzéki összefogásban, ám vezető szerepe blogunk korábban kifejtett álláspontja szerint nem lehet, nem lenne szerencsés. Az elmúlt kormányzati időszak terhe olyan nagy ezen a párton, hogy a választópolgárok széles tömegei tartósan idegenkednek a rájuk szavazás elvi lehetőségétől is.

Az MSZP részére tehát három út vezet előre. Az elsőt azonnal kizárhatjuk, ez lenne az, hogy el sem indul a választásokon. A második az, hogy egyenrangú félként belép egy szövetségbe és úgy indul, a harmadik pedig az, hogy vezetőként akar szövetségesek gyűjteni maga köré.

A hírek szerint Ron Werber meglepetésvendégként jelent meg az MSZP Országos Választmányának ülésén. Aligha gondolhatjuk ennek alapján, hogy a párt egyenrangú pártok egyeztetett lépéseit megtéve, szövetségben akar győztes lenni az előttünk álló választásokon. Az MSZP maga akar nekilódulni, egyedül akar nyerni. Aki vele tart, kaphat morzsákat a győzelmi asztalról, aki nem, az meg búsongjon magában, mert nem ismerte fel a másik pólust: a kétpárti Magyarország visszatérő pólusát.

A kétpártrendszer megosztott Magyarországáét, ahol az erő, a csel, a megosztás és a diktálás a politika. Ahol a koalíció kényszerhelyzet torzszülöttje, nem pedig érdekközösségek egymást erősítő, de egymást kontrolláló erőrendszere.

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy az MSZP nyerné a választást! Lehetne-e szó széles társadalmi bázison nyugvó alkotmányozásról szó, amely révén a Fidesz-KDNP párt-alkotmányát lecserélhetnék? Aligha. Lehetne-e olyan törvényhozásról szó, amelyben legalább a legfontosabb törvények a jobb és baloldal politikai konszenzusán alapszanak? Aligha. Ellen tudna-e állni az erő pozíciójából az MSZP a revansvágyának, tudna-e a revansvétel ellenében méltányos lenni a 2010-es bukás után? Aligha.

A fenti véleményünket arra alapítjuk, hogy bár a párt vezetői új arculatról beszélnek, nem hallottunk egy szót sem a nyolcévnyi kormányzás hibáiról. Arról, hogy miből milyen következtetést sikerült levonni. Mi garantálja tehát a megújulást? A reklám? Higgyünk a párt reklámjainak?

 Az egyedül induló MSZP, még ha legyőzné is a Fideszt, akkor is bukást jelentene Magyarország számára.

Blogunk osztja azt a nézetet, hogy ma Magyarországon olyan együttműködésnek kell leváltania az Orbán-rezsimet, amely a legnagyobb biztosítékot adja a Köztársasági Alkotmány visszaállításának, ide érve annak „zöldmezős” megteremtését is akár. Az összes politikai játszma, a szokásos pártoskodás csak akkor indulhat meg újra, ha ezen a rendkívül fontos lépcsőn túljutunk, amikor újra normalizálódik a politikai tér.

 * * *

Napról napra több kárt okoz a Fidesz országlása. A Fidesz leváltását nem egy másik behemótnak, hanem a nemzet valódi együttműködésének kellene elérnie, amelyhez a politikai tényezők józanságára, önmérsékletére van szükség. Ellenkező esetben cseberből vederbe jutunk, újra,

újra és újra.

Orbán Viktor és a romkocsma

A múlt héten fellázadt a "romkocsmák népének" utánpótlását nyújtó társadalmi réteg: az egyetemi hallgatók közössége. Emlékezetes, hogy a keretszám csökkentéssel egyidejű támogatáscsökkentést nem tudta ellensúlyozni az orbáni retorika, valamit a ködös Matolcsy megnyilatkozások sora – utóbbi nem csak a jövőt tekintve ködös, és ez azért aggasztó -, miszerint az ország legnagyobb kincse a tudás, utalva itt a nyílt színi trepanációban jeleskedő elődeinkre. Egy pillanatra megtorpanva itt, korántsem tiszta a hátramaradt források szerint, hogy a magyar agysebészet pontosan mi célt szolgált és milyen eredményeket ért el, továbbá mekkora halandósággal jártak az efféle beavatkozások. Egyébként nagy sikere lehetett a fejfájás elmulasztásának egy kilátásba helyezett operációval, a többségnek ösztönösen elmúlna a főfájása manapság is egy beígért műtét hallatán. Utalhatunk itt az előbbivel analóg eljárásra, a köhögés ricinussal történő gyógyítására: aki kezelés alatt áll, nem mer majd köhögni.

De folytassuk az események sorát azzal, hogy Orbán Viktor, akire mindenki úgy vár, mint a messiásra, lévén ő oldhatja meg egymaga a súlyos problémákat a felsőoktatás háza táján, különös látogatást és találkozókat tartott szombaton. Igazán nem dramaturgiai célzattal, de megint ki kell vonjuk az olvasót az írás fő sodrából, és utalnunk kell ezen a ponton az egykori szarkasztikus definícióra: a szakszervezet létének célja az, hogy harcoljon a végsőkig mindazon problémák leküzdéséért, amelyek nélküle nem léteznének. Alighanem elmondható ez Orbán Viktor tudatos vagy tudat alatti motivációiról is. Túl azon, hogy a felsőoktatás helyzete nem tavaly, vagy épp tavaly előtt lett erős kritikára érett, tagadhatatlan, hogy az utóbbi időszakban nyilvánvalóan válságos helyzetűvé vált. Az egyeztetések elmaradása, az erőből „átvitt” döntések sora (uramisten, micsoda erőfeszítés kell egy minősített többségen átvinni az akaratot, be sem vonva az érintetteket…!), a sorsrontó fűnyíró elv kombájn szintre emelése az Orbán Viktor nevéhez köthető kormányzatnak, vagy talán jobb szó: vezérlésnek a következménye. Igyekezvén visszatérni a fő sodorba, a héten több egyetemi „séta” is lezajlott, a kormányzás jelképes helyszíneit látogatva meg, iskolai sztrájkokkal fűszerezve, a rektorok támogató megnyilvánulásával. Ám az oktatáspolitika pápa-asszonyának (ez esetben fiúsítva) álláspontja rendíthetetlen maradt. A kormány nem változtat a felsőoktatási politikáján, a diákok alighanem rosszul értették a bölcs intézkedéseket, talán azok kommunikációjával volt aprócska hiba. Utóbbi egyébként igaz lehet. Amennyiben a politizálást nem a hazudozás gyakorlatának, hanem a kompromisszumok művészetének tartjuk, feltűnhetett a kommunikációs hiba mindannyiunknak. Függetlenül attól, hogy mennyire támogatható a diákmozgalmak minden követelése, egy dolog biztos: a hallgatók őszintén és szenvedélyesen mentek neki a kormányzatnak, amely össze talált rezzenni.

És megtörtént a csoda! (itt már előre gyanakodhatunk, s amint meglátjuk, okkal)

Orbán Viktor találkozott a diákokkal! Ez természetes is. Egy jó miniszterelnök meghallgatja a véleményeket, figyel az érintettek panaszára. Mondjuk, az okosabbja a döntés meghozatalát megelőzően. Igaz, sajnos nem tudott megjelenni ott, ahol igazán jelentős számban várták, a Műegyetemen például, ahová egy nyápic helyettest sem tudott elküldeni. (Emlékezetes, hogy Bokros Lajos ’95-ben kiment a hallgatók közé, hogy megpróbálja elmagyarázni tandíj javaslatának értelmét és okait) Orbán Viktor nem volt ennyire talpraesett, pedig az igazi csatárok végigfutják a pályát, ha labdát szereznek. Ő videó üzenetben folytat párbeszédet. Abszurd! Foci hasonlattal érve: ő csak a Replayben futja le az ellenfelét. No, akkor hol találkozott a mi miniszterelnökünk a diákokkal? Hát az orbáni világvégének határépületben: a romkocsmában (olyan ez, mint a kacsalábon forgó vár, ahol a hétfejű sárkány lakozik). Oda ment tehát, ahol a félhomályban mereng a jövő értelmisége. És ott találkozott az egyelőre meghatározatlan személyazonosságú diákokkal. Merthogy ekképp vélt eleget tenni a Műegyetemre invitáló meghívásnak… Talán eltévesztette a címet. Egyeztetett velük valamiről, amire egyébiránt tízezres megmozdulást szervezni képes diákszervezetek léteznek. Nem velük kellene összefutni, esetleg megadva a tiszteletet, mondjuk az irodájában? Az előbbi alapon megkérdezhette volna érintett gyermekeit is, akik nyilván tolmácsolták volna legjobb ismereteik szerint az oktatáspolitika bajait, amit saját bőrükön is nyilván tapasztalnak.  Működik Orbán ösztönös taktikája, az oszd meg és uralkodj elv. De célt ér-e ezzel? Visszamennek-e a diákok az utcáról, megnyugszanak-e a kommunikációs gáztámadás eredményeképp? Aligha.

Ha már egyeztetés, tulajdonképp mire van az apparátus, a minisztérium, ha nem arra, hogy egyeztetéseket folytasson az érintettekkel, azok választott, de legalábbis elfogadott képviselőivel? Ki ez az ember, aki romkocsmában dönt, úgy téve, mintha mások hibáját kijavítani hivatott „jóbácsi” lenne, miközben tudottan ő alakítja ilyenre a rendszert?

A mozgásvihar mindig bajról árulkodik. Tapaszokat kell elhelyezni a látszat megőrzésére a felfakadó sebeken. Általálkozókon kell felmutatni álegyeztetéseket, álkompromisszumokat kell kötni. Lehet, hogy az álvilág miniszterelnöke sem igazi. Nem is tudom már, ki írta az ÉS-ben, Pauer Gyula nem régen történt halála kapcsán, hogy az általa és művésztársai által kiötlött és művelt pszeudo a magyar kormányzásban napi alkalmazásban áll.

Nagy a baj, blogunk - sokak véleményével egyezően - nem győzi ismételni, hogy napról napra több kárt okoz a jelenlegi kormányzat, a jelenlegi rezsim, és nem csak a közeli, hanem a hosszútávú esélyeinket is kockára teszi. 

Leváltásuk mindenórás feladat.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Boldogok, akiket meghív asztalához…?

Nem mindegy, ki hív együttműködésre, ki hív az asztalához, mert akitől tartunk, ahhoz nem megyünk el szívesen. Ugyanez érvényes a szövetségi politika területén is. A katolikus szentmise liturgikus szövegrészletéből kölcsönzött és átalakított cím nyilvánvalóan erős hasonlat, de a mai magyar politikai helyzet, az erős kétharmados parlamenti többségével visszaélő kormányzat leváltásához ugyancsak hiteles meghívás szükséges. Olyan meghívásra van szükség, amely az Orbán-rezsimet elutasító, de legalábbis el nem fogadó társadalmi szegmens egybegyűjtésére alkalmas. Egybegyűjtésére, mert a választási törvény módosításai nem teszik lehetővé a kalandvágyó magányos harcosok, akár szuperhősök, vagy kommandók harcba szállását.

Amint október 23-a óta tudjuk, létezik már egy ilyen szövetségi próbálkozás, amely civil mozgalmakon keresztül, mértéktartó, de céltudatos elvek megfogalmazásával, és sokak számára elfogadható személyiség vezetése mellett igyekszik megszólítani a választókat. Kifejezett célja a bal és jobboldali, Orbán Viktor kormányát elutasító, a demokratikus jogállamot helyreállítani akaró állampolgárok szavazatának tömbbé olvasztása, hogy kellő erő álljon rendelkezésre a dezorbanizálás feladatának véghezvitelére.

2012. novemberének utolsó hetében indult meg egy másik szövetségi kör kialakítását célul tűző mozgalom: az MSZP ellenzéki kerekasztal alakítására tett felhívást. Tette ezt oly módon, mintha nem lenne a téren más, és csak az ő előlépésükre várna a közvélemény.

Képzeljünk egy határozott irányba tartó kis színes flottát, amelynek élére kívánna állni egy tanker. Órmótlan kormánymozdulatokkal a kis flottát legázolja, hogy majd kimentse a vízbe pottyantakat. Rummal kínálja majd őket, hogy aztán a kishajókat maga után kötve, a saját feje szerint menjen előre. Kérdés, így akarnak-e céljukhoz jutni a kishajók is?

Ma Mesterházy Attila Szövetség a változásért jelmondattal tette közzé honlapján az együttműködés elvi sarokköveit. Kétségtelen, értékesek a gondolatok, sokukkal egyet lehet érteni, ki-ki talál benne szimpatikusat is, elfogadhatatlant is, beállítottsága szerint.

De térjünk visszatérve a címben idézett kérdéshez, ki lenne boldog, ha az MSZP szólítaná meg, hogy szövetségre hívja? Aligha gondolhatja jelenleg bárki komolyan, hogy az Orbánból kiábrándult, az általa csak a látszat kedvéért megtartott, ám valójában félredobott konzervatív értékeket követő állampolgárok tolonganának ebben a szövetségben. Az MSZP ma hiába jelentős párt az ellenzékben, vezető szerepe a jelen rendszer fennmaradását biztosítaná. Ma konzervatív gondolkodású választópolgárok aligha csatlakoznak egy MSZP vezette szövetséghez, és ez egyhamar nem fog megváltozni.

A párt vezetői körébe tartozóktól ezen kívül elhangoznak olyan nézetek, amelyek a demokrácia értelmezésének sajátos reprezentációi, és amelyek legkevésbé sem a modern szociáldemokrácia, vagy általában a demokrácia elképzeléseihez igazodnak. Ezek egyeznek a párt álláspontjával is? Nem kell az ilyen megnyilatkozásokkal kezdeni valamit?

Többször kitértünk már arra, hogy az összefogásnak olyannak kell lennie, amelyben a direkt pártideológiák a háttérbe szorulnak, és amely szerint a legfontosabb kérdés az alkotmányos rend, a jogállam és a demokrácia helyreállítása.

Alkalmas lenne-e tehát a vezető szerepre jelenleg az MSZP? Blogunk azt a véleményt osztja, amely szerint nem.

Ma az MSZP, akármekkora szervezettel rendelkezik is, ugyanolyan kis, színes hajó, mint a többi, ugyanazon öbölbe kíván hajózni, mint a többi. Ám flottakapitánynak nem alkalmas, mert nemrég még zátonyon állt, és akárhogy is nézzük, a flotta sok hajókapitánya szerint másokat is zátonyra futtathat.

Korábban írtunk már erről, blogunk véleménye szerint tényleges önkritikára és megújulásra lenne szükség az MSZP-ben, hogy majd egyszer, később talán flottakapitány lehessen egy szövetségben. Addig a hajóraj érdekében cselekedve meg kell szolgálnia a tiszteletet.

Borzasztó nagy a kísértés, ez valahol érthető, hogy valamely párt az dezorbanizáló mozgalom élére álljon. De borzasztó nagy a veszély, hogy direkt ideológiával csak a kétpólusú politikai iszapbírkózás tere nyílik meg újra, azé, amely a XXI. Évszázad első évtizedét Magyarországon megpecsételte. A kétpólusú politizálás ma a gyűlölet két pólusát termeli újra.

Olyan kormányváltásra van szükség, amely a pluralizmus talaján összeálló együttműködés gyümölcse lesz, amely a mérsékelt politikai irányzatok teljességét igyekszik átfogni, és nem maga alá gyömöszölni, hanem egybehívni akarja őket. És nem elég, ha ezt hallja a közvélemény, de el is kell hinnie.

Nemzetünk jövőjét ma az Orbán-rendszer fennmaradása fenyegeti, de fenyegeti az is, ha legyőzetése után a kétpólusú, megosztott társadalom önpusztítása marad fenn.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

A magyar géniusz előretör

A technológia magyarországi fejlődése meghaladta a világszínvonalat. Ennek felismerésére a mindennapok cekkercipelős szürke ködében általában nem adódik lehetőség. Amikor a kimerítő munka, vagy épp a kimerítő munkanélküliség reménytelenségében ébred az ország lakosságának jelentős része, el sem képzeli a reggeli teája mellett, hogy a hazai agytrösztök figyelő tekintetüket az MIT (Massachusets Institute of Technology) kutatólaborjainak eredményeire szegezik. Erről a héten meggyőződhettünk, és ez nyugalommal töltheti el a magyar átlagembert.

A Heti Válaszban megjelentekkel kapcsolatban, egyesek talán merésznek gondolják az állítást, hogy az elméleten túllépett a magyar tudomány, mi több, a magyar gyakorlat.

Matolcsy miniszter a hírek szerint erről azt írja, hogy az Egyesült Államok kifejlesztett egy technológiát, amely az élő szervezet működésén alapul és képes adatokból dolgokat és dolgokból adatokat előállítani. Ismerve a hazai történéseket, aligha nevezhető összeesküvés elméleten alapuló következtetésnek az állítás, hogy a technológiai fejlődés élvonalának eredményei beépültek a gyakorlatba, és már csak az elsőség kérdése bizonytalan.

Erre, bár most már a korábbi időszak próbálkozásai is azonosíthatóak, az utóbbi két és fél év történései egyértelmű bizonyítékokat szolgáltatnak. Lássuk a talán legismertebb példát a sok közül:

„adatokból dolgok, dolgokból adatok”

Az egyik legnagyobb volumenű kísérlet közvetlen a lakosság bevonásával zajlott és közel teljes sikerrel járt. A magánnyugdíj pénztárak vagyonáról 2010-től úgy beszélt a kormányzat, hogy az csupán adat, hiszen eltőzsdézték, hiszen papíron létezik csupán. Eztán egyszerre pénzzé lett az eltőzsdézett adat, hiszen nem pusztán adóslevelek virtuális galacsinná gyűrésére volt alkalmas – ezt még adatok alapján is meg lehet tenni –, de valós matériává vált a MOL részvények képében, nem létező hozamok kifizetéseként, stb.. Tehát érvényesült az „adatokból dolog” irányú metamorfózis. A csuda az, hogy ennek ellentétes folyamata, a „dolgokból adat” irány is realizálódott, legalábbis tudati szinten. Hiszen azok a nyugdíjbefizetések és számlák a tulajdonosaik jelentős része számára nem puszta adat volt, hanem egy örökölhető, valós levonásokból folyamatosan vastagodó pénzösszeg, számla. Vagyis az elmélet szemantikai rendszerében: dolog. Ebből mára - jellemzően - adat maradt elkerekedett arcú ex-tulajdonosai számára, amennyiben az emlék annak számít.

Tehát az elmélet három pillére: dolog - adat - élő szervezet működésén alapuló technológia (legyen az egy biológiai egyed, vagy az azokból összeálló magasabb szerveződés, nevezzük kormányzatnak a példa kedvéért).

Kérdés, hogy az elmélet vagy a gyakorlat volt-e meg előbb? Az elmélet vált gyakorlattá (előre megfontolt szándékkal elkövetett nagyértékű…)? Vagy a gyakorlat alapján vonták le az elméleti következtetést, amely egy esetleges későbbi elemzés során lesz bevethető (…mi csak az MIT legújabb technológiai felismeréseit igyekeztünk alkalmazni a gyakorlatban, tisztelt Bíróság)?

Voltaképp felismerhető az „itt a piros, hol a piros” elmélet is, amely a maga egyszerű módján alkalmas csodás meggazdagodásra és példátlan elszegényedésre, de hagyjuk meg a reményt, hogy a vezető kutatóhelyekkel konkurál a magyar elme.

Az idő meghozza majd a választ. Mindenesetre kellő cinizmussal a technológiai forradalom víziója a napi gyakorlatban is alkalmazható, akár a legváratlanabb módon is.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

MSZP: váltani, önvizsgálat nélkül?

Az ország válságos politikai helyzetének újabb szcénéje tárult fel előttünk tegnap. Az előképet az LMP ledarálódása, Róna Péter sértődött távozása jelentette. Mindennek drámai alapját pedig az Orbán leváltásához szükséges összefogás iránti igény, az abban való részvétel, és a részvétel módja képezi. Az új színkép főszereplője az MSZP kíván lenni.

Bajnai Gordon október 23-i beszédének üzenete egyértelmű volt: minden olyan mozgalom vagy párt, amely le akarja váltani a jelenlegi rezsimet, összefogásban képes ezt megtenni, így a Haza és Haladás, Milla és Szolidaritás által összehozott mozgalom nyitott minden politikai erő, mozgalom, személyiség előtt, amely közös programban, valamely minimumprogramban meg tud állapodni, amely hajlandó közreműködni a politikai tér sokszínűségének és értelmes vitára alkalmassá tételének feladatában.

Blogunk megírta már korábban is, hogy az összefogás sikere érdekében hátra kell lépnie minden egyénieskedő, önző pártérdekben és „csakazértis” különutasságban gondolkodó mozgalomnak vagy személynek, mert a cél tényleg nemzeti szintű.

Két hét leforgása alatt immár a második jelentős politikai tényezőről derül ki, nem ismeri az önkritika és önzetlen együttműködés iránti elkötelezettség fogalmát.

Az LMP-vel kapcsolatban megfogalmaztuk ez irányú véleményünket, most az MSZP-re kell sort kerítsünk:

Tegnap – lényegében - ellenmozgalmat hirdetett Mesterházy Attila: ellenzéki kerekasztalt, ahová mindenkit meghív vagy elvár. Nem lenne ezzel semmi baj, ha az ember nem tudná: most azok az emberek szólalnak meg, akik jelentős részt vállaltak abban, hogy Orbán Viktor ilyen arányú győzelmet aratott.

Kétségtelen, karaktergyilkosság célpontjai voltak, kétségtelen, rosszkor jött a válság, de ott van a mérleg serpenyőjében két miniszterelnök, akiket az a vezetőség, az a frakció, azok a személyiségek árultak el, akik ma is ott vannak a párt vezetésében. Azok, akik ugyancsak olyan múltból érkeznek, amellyel szakítani kellene.

Akkor nincs helye az MSZP-nek az együttműködésben? De, kétségtelenül helye van. De miféle morális alapon akar vezetője lenni ennek a szövetségnek? Talán megtörtént a szembenézés az elmúlt „nyóccévvel”? Mert annak, ami Orbánék szájából karaktergyilkossággal ki lett egészítve, 2002-2010 összességében mégiscsak egy kudarcos szocialista dominanciájú kormányzás volt! És a kudarc egyik fő oka, a tespedt önzés, a pozíciók megszerzésének igénye. Nem véletlen, hogy Orbán a zászlajára tűzhette, soha többé ilyen kormányzást! (Más kérdés, hogy hová vitt ez az út…)

Csak blogunk két alkalommal futott bele az elmúlt hetekben az MSZP egy elnökségi tagjának hihetetlen politikai  érzéketlenségébe és vállalhatatlan gondolataiba. Az ilyen politikusi gondolkodásmód csak elriasztja a középen lévőket, okkal.

Tisztelt MSZP, egy kevés visszalépés, egy jókora önkritika és szélessávú megújulás lenne szükséges. Azt az elmúlt nyolc évet felül kellene vizsgálni. Azoknak, akik felelősei voltak az akkori kormányok elárulásának, vissza kellene vonulniuk.

Sokkal nagyobb most a tét, sokkal fontosabb, és nem pusztán nekünk állampolgároknak, de a Magyar Szocialista Pártnak is, hogy elvárható legyen a belső, morális megtisztulása, mielőtt vezető mozgalom kívánna lenni.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

EL: R.P.

Bár a Légifelvétel blog kétszer is (1, 2) bíráló hangon írt Róna Péter közgazdász politikai megnyilvánulásairól, mindannyiszor a tiszteletéről biztosította a neves szakembert.

Az utóbbi hónapok politikai viharai megtépázták azt a mozgalmat, amelybe Róna Péter bizalmát fektette. Emlékezetes, hogy a párt küldöttgyűlése alkalmával, mint a párt alapítványának társelnöke, az ellenzéki összefogás mellett érvelt. Személyiségének súlya ugyanakkor nem volt elegendő a különutas, elvszerű, de ennek egyfajta sajátos értelmezése révén befelé forduló, egyfajta zártkörű politizálást támogató küldöttek meggyőzésére.

A pártnak, a küldöttgyűlésést követő összevissza reakcióira alapozott értelmezésünk szerint Róna Péter igyekezett utat mutatni, kivezetni. Tegnapi nyilatkozata úgy is értelmezhető, mint egy kellő súlyú párt üzenete a többi szövetkezni akarónak. Ám éppen ez a kellő súly tűnik elenyészni az utóbbi napok történései fényében.

Felvethető egy olyan elbukott forgatókönyv is, amely Róna Péter ambícióinak kudarca mentén lenne értelmezhető: a neves szakember megfelelő tekintélye egyrészt az LMP-t vihette volna előre, de ez fordítva is igaz: megfelelő stábot is jelenthetett volna a párt egy új, egyénre szabott politikai pólus létrehozásában is. A múlt heti döntés ugyanakkor szétszakította azt a díszletet, amely ehhez a forgatókönyvhöz lett volna szükséges. A neves közgazdász éles megnyilatkozása az ország elhagyásáról olyan feszültségek felfakadására engednek következtetni, amelyek személyes szerepvállalásának ellehetetlenüléséből is eredhettek.

A fejlemény legkevésbé sem örvendetes. Olyan szakember fordított hátat a magyarországi viszonyok rendbetételére kialakuló lehetséges szövetség bázisának, aki sokaknak, elsősorban az MSZP és az ahhoz sodródott csoportokon túli, alapvetően konzervatív értékeket magukénak valló embereknek jelenthetett vonzerőt.

A professzor indulatos kijelentései nem tesznek ugyanakkor jót az összefogás gondolatának, akármilyen pólusban gondolkodnánk is. A súlyos szavak bizalmatlanságot kelthetnek, és aligha ez lenne a legjobb pillanat az efféle személyeskedésbe hajló vitákra.

Nem feledhetjük az előbbieken túl azt a párhuzamot sem ugyanakkor, amely a jobb felé húzó mozgalmak Fidesz környezetében történő erodálásával vonható. Olyan a Fidesz hatása a tőle független jobboldali mozgalmakra, mint azok a leszálló légáramlatok, amelyek nyom nélkül oszlatnak fel felhőtömböket is. Hasonló példákra bőségesen lehet hivatkozni számos jobboldali mozgalom elenyészése kapcsán.

Nem látjuk tehát kizárhatónak az ellenzék összefogásának konspiratív, célzott, irányított akadályozását sem a közeli napok fejleményei mögött.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on: